A HELYZET

2018.03.28. 06:30

Lélekvesztők

Néző László

Hogy is vallotta be 2016-ban Vona Gábor? „Mert a helyzet az, hogy a Jobbik lelkét, amelyet 2006 után az én vezetésemmel adtunk ennek a közösségnek, most az én vezetésemmel vettük el.” Stimmel. Ha ránézünk a mai Jobbikra, bizony sok mindent látunk, lelket azonban nem. Egyetlen kínzó kérdés maradt: ha már elvette,

kinek adta el Vona pártja lelkét?

Korábban azt hittük, hogy bizonyos népi plakátművészeti hajlamokkal megvert magyarországi oligarcha őrzi ezt a dermedt lelket páncélszekrényébe zárva. Ez bizonyosan így van, ott vacognak a sötétben hangtalan Heller Ágnes lelkével együtt. De lehet itt még valami más is talán. Annak az elvett, ellopott léleknek egy darabja talán valami perzsa imaszőnyegbe varrva várja a szabadulást.

Vonáról ugyanis kiderült: nemcsak az iszlám elkötelezett híve, hanem annak radikális szárnyával is szoros barátságot ápol, ahogyan az Origo által felkutatott tényekből felsejlik. A Jobbik elnöke közeli kapcsolatban van azzal az emberrel, Musa Serdar Çelebivel, akinek köze lehetett a pápa elleni merénylethez is, de egyébként több radikális iszlám szervezet vezetője is volt. „A globalizmus sötétségében ma számomra az iszlám az utolsó fénysugár” – így méltatta Allah vallását a Jobbik elnöke nem is olyan rég.

Sokáig úgy tűnt, a Jobbik vezetése intellektuális nehézségekkel küzdve alkalmatlan egy ország vezetésére. Mára kiderült, morálisan is vállalhatatlanok. Itthon legalábbis. Talán egy török vilajet kormányzójaként Vona is megtalálná a helyét a világban. Ámbár a lélek­lopókat talán Allah sem igen kedveli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!