22°
11°

Programok, rendezvények Fejér megyében február 22-től

Tudja meg, mi történik Fejér megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények február 22-től. Böngésszen és válogasson!

ÁPRILIS 9.

Bella-versmondások

Ötödik alkalommal hirdetik meg a Bella István versmondó versenyt a megye általános és középiskolásainak. Intézményenként egy felső tagozatos, illetve középiskolás versmondót lehet jelölni az április 9-én, szombaton reggel 9 órakor kezdődő vetélkedőre. A verseny helyszíne a székesfehérvári ciszterci gimnázium: ennek címén lehet jelentkezni. A jelentkezőknek egy Bella István-verset és egy szabadon választott, kortárs magyar költő művét kell tudniuk. (Figyelmükbe ajánlják a Hetek csoportját.) A verseny célja: tisztelgés a 75 éve született, Kossuth-díjas költő emléke előtt.

MÁRCIUS 11.

A Katyni mészárlásról

Dunaújváros – Március 11-én, pénteken 17 órakor mutatkozik be a „Katyni mészárlás ” című fotókiállítás az Intercisa Múzeumban. A kiállítást megnyitja: Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete és Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere. A kiállítás március 11. és április 5. között várja az érdeklődőket a városi múzeumban.

Építők kerestetnek

Dunaújváros – A nemzetközi szintéren is páratlan helyi acélszobrász alkotótelep négy évtizedét kívánja bemutatni egy, a jövő hónapban jelentkező kiállítás. Építők kerestetnek. „VAS/MŰ” címmel március 11-én mutatkozik be a Kortárs Művészeti Intézetben a dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep négy évtizedét bemutató kiállítás, amely még várja az „építők” személyes visszaemlékezéseit. A kiállítás két ötletgazda-főszervezője Várnai Gyula Munkácsy-díjas alkotó és Nagy Annamária művészettörténész, a Kortárs Művészeti Intézet munkatársa, az Acélszobrász Alkotótelep történetének kutatója.  A jubileumi céllal is jelentkező kiállítás szervezői elmondták, az elmúlt hónapokban, hetekben több korábbi alkotót is megkerestek itthon és külföldön egyaránt. A tárlat érdemi része már összeállt, ám szeretnék, hogy a főként a Duna-parton elhelyezett acélszobrok kivitelezői, a gyártási folyamatban aktív szerepet vállaló dolgozók is jelentkezzenek és mondják el élményeiket, tapasztalataikat a munkák kapcsán.  A jelentkezéseket várják az info@ica-d.hu elektronikus levélcímen, valamint a Kortárs Művészéti Intézet telefonszámainak egyikén: (25) 412-220, 06/20-801-3316.

FEBRUÁR 29.

Boldogság és történelem

Nagyvenyim – Február 29-én, hétfőn a nagyvenyimi művelődési ház szervezésében két megszokott és kedvelt eseményen is bővíthetjük ismereteinket. 17 órától a Boldogság Klub előadásán Kegyes Lászlóné vezeti a beszélgetést, 18 órától Becze Gábor történelmi áttekintését hallgathatjuk a Hosszú háborúról és a Bocskai-felkelésről.

Katona sem lettem volna – Az első világháborúról Mezőszentgyörgyön

Mezőszentgyörgy – A település önkormányzata a centenáriumi emlékbizottság pályázatán nyert forrást egy háromnapos rendezvénysorozat lebonyolítására.

A Sej, haj, katona sem lettem volna soha című összeállítással az első világháborúra és hősi áldozataira emlékeznek. A világháborús kiállítást február 29-én, hétfőn 17 órakor nyitják meg a művelődési házban; március elsején, kedden 15 órakor tanulmányi versenyt rendeznek 7. és 8. osztályosoknak; a Kákics együttes Ferenc Jóska fújatja a trombitát című műsora március 2-án, szerdán 18 órakor kezdődik.

FEBRUÁR 27.

Kolbásztöltő fesztivál lesz

Székesfehérvár – Fekete László, Magyarország legerősebb embere, Palkovics Krisztián jégkorongozó és Benkő László, az Omega billentyűse is részt vesz a III. Kolbásztöltő Fesztiválon, amit február 27-én, a Jancsárkert termelői piac fűtött sátrában rendeznek meg. A zsűri délután értékeli a mestermunkákat, az ingyenes rendezvényen egész nap lesznek különféle programok.

Szűrőnap – nőknek

Székesfehérvár – Nyílt nőgyógyászati szűrőnapot szerveznek február 27-én, szombaton. Az egészségügyi szűrővizsgálatok elsődleges célja a figyelemfelhívás: annak a tudatosítása, hogy a vizsgálatok hatalmas jelentőséggel bírnak. A nőgyógyászati szűrőnap szervezői a korhatárt és az időpontot is úgy határozzák meg, hogy minél több nő részt tudjon venni a vizsgálatokon. A Család- és Nővédelmi Központban (Várkörút 8.) zajló vizsgálatokat id. Nagy László és Schwarczinger Zsolt végzi 8-13 óráig. A bőrgyógyászati szűrést Doma Viktória, az egyéb méréseket a Humán Szolgáltató Intézet munkatársai végzik. A szűrőnapra korlátozott számban fogadnak jelentkezéseket február 22-től 25-ig, hétfőtől csütörtökig a 70/380-9512-es telefonszámon, 8-tól 16 óráig.

Retro sztárokkal bulizhatunk szombaton

Székesfehérvár – A 2000-es évek első felében gyakran játszották a magyar Desperado együttes szerzeményeit a rádiókban és a zenecsatornákon. A csapat még mindig együtt van, s megállás nélkül koncerteznek! A legújabb célállomásuk a Club Le Baron szórakozóhely lesz szombaton 22 órakor. Aki ellátogat aznap a diszkóba, biztosan visszatér az ifjúsága, ugyanis a Desperado mellett Dj Nyeste Attila és Gömbee a ’80-as, ’90-es és a 2000-es partislágereket játssza majd le. Az örök ifjak és a nosztalgikus hangulatban lévők ne maradjanak otthon!

Zúzás, de Mobilmánia módra

Székesfehérvár – Az egykori P. Mobil tagokból összeállt Mobilmánia együttes újra a megyénkben csap egy óriási bulit! A koncertjük helyszíne most a fehérvári Fezen Klub lesz. A fiúk szombaton érkeznek el hozzánk. A kapukat 20 órakor nyitják. Reméljük, hogy a Mobilmánia a saját dalaik mellett régi P. Mobil szerzeményekkel is meglepik a közönséget.

Téltemető rendezvény lesz a Piac téren

Mezőfalva – Téltemetésre hívják a tavaszvárókat Mezőfalvára, ahol nagy hagyományai vannak a maskarás farsangi mulatságnak. Február 27-én, szombaton a Piac téren 17 órától remek program várja a településen lakókat és a faluba látogatókat. A téltemető rendezvény népi hagyományai mellett közös tánc, farsangi fánk és tea idézi fel a magyar kultúra eme szép szokását.

Tavaszi munkák a biokertben

Kishantos, 10 óra: Tavaszi munkák a biokertben – a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és a Mezőföld Népfőiskola szakmai napja. A veteményeskert gyógynövényei. Hol van a kertem?

Kolbásztöltő fesztivál

Kisláng – A hatodik Kislángi Kolbásztöltő Fesztivált február 27-én, szombaton 10 órától rendezi meg az önkormányzat a faluház udvarán. Már készülődnek a gasztronómiai próbatételre a helyi és környékbeli (Enying, Polgárdi, Soponya, Székesfehérvár) csapatok – a családok, a baráti, egyesületi, munkahelyi közösségek.

Ízletes

Dj Gomes szórakoztatja a Beat étterem látogatóit szombaton 22 órától!

Hangulatos

A Jancsárkertben megrendezett III. Fehérvári Kolbásztöltő Fesztiválon Török Ádám adja a talpalávalót szombaton 12 órától.

Kaptár

Szombaton 20 órakor indul a már megszokott hóvégi karaoke parti, ami ezúttal egy fergeteges farsangi muri is lesz egyben, a jelmezverseny 23 órakor kezdődik.

Nagyon fesztivál!

Kőszárhegy, 16 óra: Nagyon fesztivál! a művelődési házban. Amatőr művészek bemutatkozása.

Fabrikáló játszóház

Polgárdi, 10 óra: Fabrikáló játszóház, kézműves foglalkozás – mackó varrása a városi könyvtárban.

FEBRUÁR 26.

Emléknap Gárdonyban

Gárdony – A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, február 26-án 17 óra 30 perckor városi ünnepség kezdődik, majd 18 órától Földváryné Kiss Réka történész-néprajzkutató tart előadást a Nemzedékek Házában az 1956-os forradalom és megtorlás kérdései címmel.

Szülő-pedagógus bál

Dunaújváros – A Gárdonyi Géza Általános Iskola Szülői Szervezete 2016. február 26-án Pedagógus – Szülő Bált rendez. A bálra szeretettel meghívják és várják az intézmény volt és jelenlegi pedagógusait, öregdiákjait és természetesen a szülőket is. A bált a hagyományoknak megfelelően batyus jelleggel szeretnénk megrendezni, így elemózsiát, némi itókát és jókedvet ajánlott mindenkinek magával vinnie. A mulatság a Gárdonyi iskola aulájában lesz. Kapunyitás 17 órától, a műsor pedig 18 órától kezdődik. A vendégeket ezt követően élő zene szórakoztatja.

Akusztikus este

Székesfehérvár  – A székesfehérvári Blahalouisiana a klubkoncertezés mellett akusztikus esteket is vállal. Schoblocher Barbara és csapata most a Beat étterembe látogat el pénteken 19 órakor. A rajongóknak kihagyhatatlan, sőt még egy jó hírrel szolgálhatunk: ebben az évben érkezik a zenekar első nagylemeze!

Vendégfellépő is lesz

Székesfehérvár- Akusztikus koncertet tart a Mits Jazz Band pénteken 20 órakor a Szabadművelődés Házában. A Mits Marci, Potesz Balázs és Oláh Zoltán triója mellé vendégfellépőként érkezik Fekete-Kovács Kornél és Nagy János is.

Megint visszatér hozzánk!

Székesfehérvár – A magyar alternatív előadók közül kiemelkedik Péterfy Bori & Love Band. A csapat a Hajolj bele a hajamba című nótájukkal robbant be a köztudatba még 2007-ben, azóta már négy nagylemezt kiadtak. Az utóbbi korongjuk Fehér éjszakák címmel jelent meg még 2012-ben. Boriék most a Fezen Klubban csapnak a húrok közé pénteken. Aki mindenképpen az első sorban szeretne tombolni kedvencére, azt tanácsoljuk, hogy érkezzen a helyszínre minél előbb. A kapukat 20 órakor nyitják, a koncert várhatóan 21 órakor kezdődik.

Őrületes farsangi mulatság

Székesfehérvár – Hatalmas farsangi beöltözős partira számíthatnak a Nyolcas Műhely látogatói pénteken! Az este több zenekar is biztosítja az aláfestést a tánchoz, mint például a Mad Man’s Crew, a Skannibals, az Order of Soulless és a szülinapos Faded Life. Az est folyamán jelmezversenyt is rendeznek a buli szervezői, úgyhogy aki imád beöltözni, emellett imádja a rock, a punk, a ska és a metalcore zenei stílusokat, akkor ez garantáltan az ő bulija lesz!

Diszkó

Sztár dj-k lepik el a székesfehérvári Albabar szórakozóhelyet pénteken 22 órától! A bulin fellép Steve Judge, Manic.N és Mattan is. A buliznivágyók az elmúlt idők legnagyobb klubhimnuszaira tombolhatnak.

Kaptár

Hosszú lesz a hétvége a dunaújváros Kaptár Music Pub-ban! Pénteken 20 órakor két együttes csap majd a húrok közé, azaz a Sexnuggets és a Toul Syes.

Activity

Úrhida, 16 óra: Activity délután a közösségi ház könyvtártermében. Ha szeretsz játszani!

FEBRUÁR 25.

Cece, 10 óra: A Csók István-emlékház állandó kiállítása szerdától szombatig 10 és 18 óra között látogatható.

Úrhida, 16 óra: Tavaszváró kézműves foglalkozás a közösségi ház könyvtártermében. Kicsik és nagyok papírvirágai.

FEBRUÁR 24.

Mammográfiás vizsgálatra várják a nőket

Rácalmás – A mammográfiás szűrőkamion Rácalmáson állomásozik február 24-től. A szakemberek várják azokat a 45 év feletti hölgyeket, akik meghívót kaptak a vizsgálatra!A Rácalmáson lakó 45-65 év közötti asszonyok, akik két éven belül nem vettek részt emlőszűrésen, névre szóló meghívót kapnak a mostani szűrővizsgálatra. A jól ismert piros, mammográfiás kamion február 24-én érkezik a településre, és március 1-ig várja a hölgyeket a szokott helyen, a Fő utcán lévő régi polgármesteri hivatal épülete előtti parkolóban. A rendelési idő hétfőtől péntekig 9 óra és 15.30 között lesz. A szakemberek arra kérnek mindenkit, hogy a saját egészsége érdekében vegyen részt a mellrákszűrésen! Ugyanis az emlődaganat, ha időben felfedezik, gyógyítható – a műtét is kisebb, a kezelések is egyszerűbbek. Aki a daganatnak időt ad a halogatással, annak később sokkal több baja lesz a betegséggel.

Logisztikától a marketingen át a fogyasztóvédelemig

Dunaújváros – Újabb szakmai nappal jelentkezik szerdán a Rudas középiskola. A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium magyar nyelvi és irodalmi szakmai napra várta a diákokat, amelyen több helyi szakképzési intézmény diákjai is részt vettek. Február 24-én, szerdán pedig következik a Szakmák Napja a Rudasban. A szervezők elmondták, a programsorozat célja, hogy a különböző ágazatok diákjai számára a kötelező tananyagtartalmon kívül új információkat nyújtsanak és felkeltség, ráirányítsák a tanulók érdeklődését a leendő szakmájuk iránt.

FEBRUÁR 23.

Sajtra fel! – kóstolással egybekötött előadásra várják az érdeklődőket

Dunaföldvár – A Népszerű Tudomány idei programsorozatának utolsó előadása a Sajtra fel! címet kapta. Hegedűs Imre sajtmestert hívta meg a Művelődési Központ munkatársa, a program lelkes házigazdája, Fafkáné Simon Ildikó. A korábbi években a helyiek már részesei lehettek kóstolóval egybekötött előadásnak. Így a csokoládé és a tokaji bor után most különleges sajtokat is ízlelhetnek. Hegedűs Imre, aki egyébként a Bicskei Mg. Zrt. igazgatója, több éve képezi magát a sajtkészítésben. Példaképei a Jura Alpok francia sajtkészítő mesterei. Maga is hegyvidéki jellegű sajtot állít elő. Előadásában bizonyára azt a hosszú folyamatot is megismerik a hallgatók, ahogy a speciálisan gazdag növényállományú legelőkön tartott állatok tejéből más ízű tejtermékek készülnek. De érdekes lesz hallani arról a szándékról és marketingről is, ahogy a sajtút programját igyekeznek fejleszteni és népszerűsíteni. A február 23-án 18 órakor kezdődő ingyenes előadásra várnak minden érdeklődőt.

Gyerekek, szakmai kérdések

Dunaújváros – Az Útkeresés Segítő szolgálat Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálata érdekes szakmai előadásokkal szolgál a szakembereknek a keddi tanácskozáson. Az Útkeresés Segítő szolgálat Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata városi szintű gyermekvédelmi tanácskozást szervez. A rendezvény február 23-án, kedden 14 órakor lesz a városháza C-épületében. A programot Kálnay Adél pedagógus, József Attila-díjas költő nyitja meg, aki a család és a gyermek kapcsolatáról beszél. Kissné Fekete Éva intézményvezető folytatja a tanácskozást Dunaújváros gyermekvédelmi rendszerének áttekintésével: a gyermekjóléti szolgálat 2015. évi munkáját, valamint a jelzőrendszer tagjainak együttműködését összegzi mondandójában. Végül Mészárosné Libor Ágnes, a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ szakmai vezetője zárja a sort előadásával, amelynek címe: Szervezeti változások a gyermekvédelem rendszerében.


Legolvasottabb

1
Lángra kapott egy hétvégi ház Dunaújvárosban!
2
Épülnek az okos zebrák Dunaújvárosban!
3
Verekedésbe torkollott a közlekedési konfliktus Dunaújvárosban
4
Új üzemmel gazdagodott Dunaföldvár
5
Már kézben vannak az első jogosítványok
Hazai pályán a Dunaferr
Gróf András
Pénteken este érkezik a Bőny-Szavill Consulting
történelmi helyzet / 4 órája
Katalónia elnöke csütörtökön kihirdetheti a függetlenséget
De csak akkor, ha a spanyol kormány felfüggeszti a térség autonómiáját.
Gyász
/"Beteg teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek. Örökké él, kit igazán szeretnek."/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *VÉGH LAJOS* 67 éves korában türelemmel viselt súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatója 2017. október 20-án, pénteken 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Gyászolják felesége, gyermekei, menye és az Óvári és Végh család
kézilabda / 6 órája
Siófoki önbizalom
csoportbeosztás / 6 órája
Európa krémje
Gallai Péter
Medálokat is hoztak Mórról / 6 órája
A nyári szünet máris úszóversenyek
Gallai Péter
Egy edzésen lehet, jobban elfáradnak / 6 órája
Nem volt velük egy súlycsoportban a Tatabánya
GALLAI PÉTER
jégkorong / 7 órája
A dunaújvárosi jégkorongcsapat nem játszott rosszul
AGÁRDY CSABA
Petőfi egészségnapok / 7 órája
Önfeledt játék, sok tanulással egybekötve
Pekarek János