változatos kínálattal

2018.05.25. 17:30

A rácalmási gyereknapon minden lesz, amit csak egy gyerek kívánhat

A legkülönfélébb programokkal készülnek Rácalmáson a közelgő gyereknap alkalmából. A szervezők a kötetlen programok és a szervezett foglalkozások terén is figyeltek arra, hogy a gyerkőcök minden igényét kielégítsék.

Tóth Alexandra

Pókokkal, rovarokkal, lepkékkel is ismerkedhetnek a gyerekek a„Bogaras vagyok” kiállításon

Forrás: Facebook

A Jankovich-kúriába vasárnap délután három órától várják a kicsiket, egyből egy nagy attrakcióval. A Hórihorgas hujákolók egy egyórás gyermekműsorral szórakoztatják a vendégeket a rácalmási gyereknap alkalmából. A társulat 2002 óta mulattatja a közönséget gólyalábas és óriásbábos színészeivel. Produkcióik a hagyományőrzésre épülnek: magyar népzenei kísérettel, igényes jelmezekkel és díszletekkel a népmesék, népi komédiák világát elevenítik meg.

Ezt követően a Rácalmási Cimbora Klub rövidke műsora következik, majd a szintén helyi jazzbalettklub táncos show-ját élvezhetjük. A látványos koreográfiákat a Jankovich Miklós Általános Iskola énekkarának műsora követi.

A záró előadás hat órakor kezdődik, a Boribon gyerekkoncert fogja szórakoztatni a családokat. Boribont valamennyi felnőtt jól ismeri, és minden bizonnyal meséltek gyermekeiknek a játékmackóról, aki hasonlóan a Kockásfülű nyúlhoz, Marék Veronikának köszönheti népszerűségét. Az írónő alkotásait Tallér Zsófia zenei alapjával Mórocz Adrienn énekli majd el, hogy a legfiatalabb generáció is megismerje a régi idők magyar mesehősét.

Pókokkal, rovarokkal, lepkékkel is ismerkedhetnek a gyerekek a„Bogaras vagyok” kiállításon
Fotó: Facebook

A színpadi programok mellett egész nap szabadon választható programokon is részt vehetnek az érdeklődők. A kreatívabb gyerekek szabadjára ereszthetik fantáziájukat a kézműves-játszóházban, aki pedig szeretne kicsit átalakulni mesehőssé, királynővé vagy épp valami állat bőrébe bújni, az kérhet arcfestést is. Az örökmozgók kiélvezhetik a trambulin, ugrálóvár és a körhinta örömeit, ha pedig kicsit az agytekervényeket is szeretnék megdolgoztatni, a logikai játékok erre is lehetőséget adnak.

Az állatok kedvelői lovagolhatnak pónikon, de akár rovarokkal, lepkékkel, pókokkal és bogarakkal is ismerkedhetnek. Érdekes programnak ígérkezik az eddig felsoroltakon kívül a „Bogaras vagyok” címet viselő mozgó kiállítás, ami országszerte szervez interaktív biológiaórákat. Vasárnap a Jankovich-kúriában minden egész órában élménypedagógiai foglalkozás kezdődik a nagyteremben, ahol a gyerkőcök egészen közelről ismerhetik meg a rovarvilág különlegességeit.

További gyereknapi programokért kattintson IDE!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!