Jégkorong

2022.09.25. 20:15

A DAB huszonkét mérkőzéses nyeretlenségét szakította meg

Pénteken lapzártánk után a Dunaújvárosi Acélbikák huszonkét meccses nyeretlenségi sorozata szakadt meg (ebből huszonegyet az előző bajnokságban „gyűjtött” be), miután hazai pályán legyőzte a Brassó együttesét az Erste Ligában.

Agárdy Csaba

A győztes gólt a Brassó ellen Erik Embrich szerezte - A juniorok meccsén Tamás Tihamér lőtte a második találatot

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Dunaújváros A dunaújvárosiak vezetőedzője, a finn Niko Eronen a találkozó után így értékelt: – Ahogy az előző mérkőzés után is mondtam, nagyon nem mindegy, miként kezd egy mérkőzést a csapat. Most jól, lendületesen kezdtünk, bár a Brassó még az első harmadban fordított. Az első negyven perc ki-ki játékot hozott, a harmadikban mutatott játék miatt viszont büszke vagyok a srácokra, ez volt talán a legjobb harmadunk eddig, nagy győzelmet arattunk. 

DAB–Corona Brasov 4–3 (1–2, 2–1, 1–0) 
DAB: Kovács – Lammi, Tolsztusko, Embrich 1, Hadzinikolic (2), Somogyi (1) – Varga (1), Vas, Niskanen 2 (1), Szalma, Valtola (2) – Erdély, Léránt, Dézsi, Horváth, Pinczés 1 – Marosi, Tamás, Stan, Strenk, Török. Vezetőedző: Niko Eronen. 
Corona Brasov: Polc – Borisenko (1), Sweeney, Domingue, Schaber 1 (1), Valchar 1 (1) – Garcia, Williams, Gliga 1, Vasile A., Zagidullin – Bors, Gajdó T., Gajdó B., Kovács (1), Vasile N. – Antal, Buda. Vezetőedző: Dave MacQueen. 
Vasárnap este a DAB azt a Gyergyót fogadta – ezúttal is lapzártánk után, a találkozóról a duol.hu-n olvashatnak –, amely szombaton 6–1-re nyert a DVTK otthonában. 
A ligához kapcsolódó hír, hogy Garrett Clarke a Csíkszereda játékosa végleges kiállítást kapott fejre irányuló támadásért a pénteki, FTC elleni mérkőzésen. Ezért a fegyelmi bizottság a kanadai légióst hat mérkőzésről eltiltotta. 
A juniorok – innen táplálkozhat az Erste ligás együttes – túljutottak a hét végén a bajnokság kvalifikációs részén. A DAB a második körben a Vasassal, az UNI Győri-NEMAK ETO HC-vel és a Vasassal mérte össze erejét azért, hogy eldöntse, a folytatásban az alsó- vagy a felsőházban folytatja. 
Pénteken az Acélbikák 7–4-re kapott ki Győrben, majd szombaton a Vasas verte 5–0-ra a kisalföldieket. Vasárnap délután hazai pályán a csapat a Vasast fogadta, s nagy csatában, és szétlövés után maradt alul az angyalföldiekkel szemben úgy, hogy mindössze két sorral tudott csak kiállni. 

DAB U21–Vasas 2–3 (1–0, 0–2, 1–0, 0–0, 0–1) 
DAB: Valenta – Piszmann M., Gebei, Bogachev (1), Kis 1, Ráduly (1) – Sinodkin, Jadlószki, Domokos, Tamás 1, Piszmann S. 
A csoportgyőztes automatikusan a bajnokság felsőházában folytatja, ez a Vasas lett, a Győr a második, a DAB pedig a harmadik, azaz biztosan az alsóházba kerül. Arról, hogy két csapat, vagy csak egy kerül a felsőházba, hétfőn dönt a Magyar Jégkorong Szövetség. Vagyis ekkor derül ki, melyik két klub folytatja az ob II utódjában, a Liga2-ben, az Andersen Ligában. Itt a másodosztály tavalyi csapatai – közte a dunaújvárosi Worm Angels – és a juniorok alsóháza játszik majd. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában