A fúvóformák élettartamának növelése a cél

2018.05.24. 20:44

Európai uniós projekt a Nagyolvasztóműben, osztrák szakemberek közreműködésével

Az Európai Bizottság Szén- és Acél Kutatási Alapja (RFCS) minden évben több milliós összegű támogatást nyújt az EU szén- és acélipari szereplőinek.

Tóth Szilvia

A korszerű technika lehetőségeit felhasználva bepillantanak a kohó titokzatos belsejébe Fotó: ISD DUNAFERR

Az ISD DUNAFERR sikerrel pályázott, így jelenleg a 2016 júliusában indult Deprex-projekt fut a vállalatnál. Május elején a projektben partner osztrák voestalpine AG két szakembere telepített egy speciális kamerát a nagyolvasztói fúvóformák monitorozására.

Gönczi Pál, az RMS és HR Igazgatóság RS főosztályának szakértője adott helyzetképet a korábbi és mostani nagyolvasztóműi kutatás-fejlesztések helyzetéről:

– A Deprex névre keresztelt projekt célja a fúvóformák élettartamának növelése. Korábban – az ExTuL RFCS-projekt keretében – speciális mérő-fúvókákat alkalmaztak, aminek az orr-részébe hőelemeket építettek be. Az első projekt eredménye az lett, hogy a fúvóka konstrukciós hibájára derült fény, az áramlástani kép holtteret mutatott ki, ezért megváltoztatták a fúvóformát. A második projekt alkalmával az a cél, hogy a kamera segítségével a fúvóformát ért hőterhelés körülményeiről minél több információja legyen a DUNAFERR-nek. A kamera szűrőkön és prizmákon keresztül veszi a képet a fúvóformáról, a kameratest és annak doboza szűrt, sűrített levegővel van hűtve. A kamera meghatározott időszakonként képeket rögzít, melyek segítségével láthatóvá válik például a levonuló tapadvány vagy a kokszdarabok nagysága, helyzete. Az adatokból majd az üzemi jelenségekre lehet választ kapni. Jelenleg a hőterhelési, eróziós adatok és a képi adatgyűjtés szakasza folyik, ezt követi majd az elemzés, a problémás szituációk vizsgálata valamilyen képelemző szoftver segítségével. Fontos, hogy a lokális viszonyokat külön kell elemezni: lehetséges, hogy tapadvány vagy olvadék kerül a fúvókák elé, ami nagyon eltérő helyzeteket generálhat. A végső cél, hogy a több projektből álló fejlesztések során következtetéseket tudjunk levonni, intézkedéseket tehessünk, és ennek eredményeként körszimmetria alakulhasson ki a hőmérsékleti-áramlási viszonyokban is a fúvókák előtti térben.

 

A korszerű technika lehetőségeit felhasználva bepillantanak a kohó titokzatos belsejébe Fotó: ISD DUNAFERR

A voestalpine Stahl GmbH két kutató szakembere, Ramona Essbichl automatizálási mérnök és Michael Soukup mérnök-építész május elején érkezett a Nagyolvasztóműhöz, hogy installálják a kamerát, ami „belát” a fúvókához. Mindketten cégük környezetipari részlegén dolgoznak Linzben, azon belül az optikai rendszerek és a mérési kontrollvizsgálatok területén fejlesztő szakemberek.

Az innovációs projekt három részterületből áll: az egyik a hőmérsékletmérés, hogy megtudják, mi okozta eredendően a fúvóforma károsodását, a másik az adatfeldolgozás, analízis, hogy információkat szerezzenek a káreseménnyel összekapcsolható üzemviteli mérési jellemzőkről, a harmadik az optikai monitorrendszer, hogy figyelemmel kísérhessék a fúvóforma-meghibásodás folyamatát. A következő lépés, hogy a mérési és az optikai adatokat összehasonlítják. Célként fogalmazták meg, hogy a projekt eredményeként képesek legyenek előre jelezni egy kockázatos eseményt, és elkerüljék azt mielőtt megtörténne, így költséget takarítva meg a vállalatnak.

A két osztrák szakember kiemelte, hogy az előkészületek tökéletesek voltak a dunaferres kollégák részéről, a kamera beindításához csak pár algoritmust kellett lefuttatniuk az IT Igazgatóság munkatársainak, és máris sikerült az installáció. A kamera online rendszerű, távoli elérése biztosított, így a további elemző, megfigyelő munkát már saját munkahelyükről végzik, kapcsolatot tartva a helyi munkatársakkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában