Szponzorált tartalom

2019.08.18. 23:02

Tartalmas ünnepi programokat kínál a királyok városa

Magyarország születésnapját idén négynapos hosszú hétvégével ünnepelhetjük meg, és ez remek alkalom arra, hogy felfedezzük az országot, ahol oly sok csoda született az elmúlt ezer évben.

Forrás: Pesti Tamás

Fotó: Fejér Megyei Hírlap

Magyarország a csodák forrása, és ha nemcsak hazánk épített és természeti kincseit, hanem közös örökségünket és múltunkat is fel akarjuk fedezni, akkor 2019. augusztus 17. és augusztus 20. között számos lehetőségünk nyílik erre: országszerte rengeteg program várja a kikapcsolódni vágyókat, amelyek alkalmasak arra is, hogy kicsit visszarepítsenek minket a múltba.

Több olyan történelmi vonatkozású úti célt is felkereshetünk, amelyek szorosan kapcsolódnak államalapító királyunkhoz, Szent Istvánhoz. Ezek közül az egyik legfontosabb a Géza fejedelem által 972-ben alapított Székesfehérvár. Fejér megye székhelye az egyik leggazdagabb történelmi múlttal bíró magyar város: a középkori Magyar Királyság egyik fővárosa, királyi székhely, koronázóváros.

Ősi templomok, paloták és királysírok nyomában

Az ismerkedést éppen ezért érdemes a koronázóbazilika romkertjével kezdeni. Magyarország egyik legjelentősebb történeti emlékhelye István király bazilikájának romjai felett épült. A templom, amelynek első említése 1031-ből származik, a korabeli Európa egyik legnagyobb, a középkori Magyarország legnagyobb és legfontosabb temploma volt, amelyet Szent István király kezdett el építtetni. A háromhajós, négytornyú épület 1543-as török kézre kerüléséig a magyar királyok koronázótemploma volt: a középkorban 38 magyar király fejére került itt a korona.

Programok az ünnepi hosszú hétvégén

Még tart Székesfehérvár legnagyobb nyári fesztiválja, a Székesfehérvári Királyi Napok, amely augusztus 9-én kezdődött. A program keretében rendezik meg augusztus 17. és 19. között a Koronázási Ünnepi Játékok színes programkavalkádját, amelyen napközben mindhárom napon változatos hagyományőrző, régizenei és családi programok között válogathatunk, míg szombaton este Rúzsa Magdi koncertjét, vasárnap a Blahalouisiana és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közös fellépését élvezhetjük a Zichy-színpadon. A Nemzeti Emlékhelyen a Koronázási szertartásjáték: IV. Béla című előadás tekinthető meg az Árpád-ház nagy királyainak emléket állító sorozat hetedik részeként, Szikora János rendezésében.

Augusztus 20-án 10 órától kezdődik a Fő utcán és a Városház téren a „Dunán innen, Dunán túl” – Népművészeti Fesztivál Vas megye, Rábaköz, Sárköz, Galga mente és a Balaton-felvidék tájegységeinek bemutatkozásával. A délutánt színesítik a borlovagrendi események, illetve a Fehérvári királyok menete és néptáncegyüttesek zarándoklata Szent István sírjához. Az estét a Táncra, magyar! – ARTE 70 című előadásával a hetvenéves jubileumát ünneplő Alba Regia Táncegyüttes zárja háromszáz táncos fellépésével, amit az ünnepi tűzijáték követ.

Innen rövid séta az Országalma és a Városház tér, amelynek hangulata lenyűgöző, legyen az nappali vagy esti séta célpontja.

Ezek után mindenképpen látogassuk meg a Szent István-székesegyházat. A mai székesegyház dombja az első uralkodói szállás, Géza fejedelem palotájának helye. A kíváncsi szemlélődő számára az altemplom is tartogat meglepetéseket: a terem ugyanis III. Béla és felesége, Antiochiai Anna kőkoporsóját rejti az uralkodópár testének halotti lenyomatával.

A Szent Imre-templom ugyancsak különleges alkotás. Mariánus ferencesek építették 1720-43 között, a hagyomány szerint azon a helyen, ahol a török hódoltság előtt a királyi palota, Szent István palotája állt, és ahol 1007-ben – szintén a legenda szerint – Szent Imre herceg született.

A szerelem emlékművétől a legszebb fürdőig

Ezek után jöhetnek a további érdekességek, például a Bory-vár. Az ország legnagyobb újkori várát, a „szerelem emlékműveként” is számontartják. Az építész és építésvezető Bory Jenő műalkotásnak tekintette alkotását, nem is annyira épületnek, mint inkább szobornak, amely felesége, Komócsin Ilona iránt érzett szerelmének állít emléket.

Indulj el és hagyd, hogy minden út egy újabb csodához vezessen! További inspirációért látogass el a csodasmagyarorszag.hu weboldalra.

Talán kevésbé ismert, de annál különlegesebb érdekesség az Órajáték és Óramúzeum, amely gyerekes családok számára is felejthetetlen élményeket kínál. Az Óramúzeumban a zsebórától a toronyóráig minden megtalálható. Innen lehet folytatni a sétát a Hetedhét Játékmúzeumba, ahol a két gyűjteményből létrejött állandó kiállítás a gyermeki lét varázslatos világába kalauzolja a látogatót.

És ha további különleges hangulatra vágyunk, irány a Skanzen, amely Székesfehérvár nyugati városrészében, a Palotavárosban – tízemeletes panelházak tövében – húzódik. A 80-as évek óta skanzenként megőrzött Rác utca – központjában a szerb ortodox templommal – hűen tükrözi a korábban iparosok, kézművesek lakta városrész 17–18. századi hangulatát.

Levezetésként pedig mi lehetne jobb, mint az Árpád Fürdő. Ez Magyarország egyik legszebb műemlékfürdője, 1905-ben épült szecessziós stílusban. A mai elvárásokat minden tekintetben kielégítő fürdő- és wellness-szolgáltatások várják a látogatókat páratlan környezetben.

Tématámogatás. Készült a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában