szponzorált tartalom

2020.06.18. 10:24

Mi a jobb: főtt vagy nyers étel?

Te is hallottad már, hogy főzés során a vitaminok egy igen nagy hányada elveszik az ételből? De azzal is tisztában vagy, hogy számos másik pedig ezáltal válik elérhetővé a szervezet számára? Akkor most hol az igazság, és melyik az egészségesebb?

Nem kell választani

Alapvetően egyik étrend sem megfelelő önmagában az emberi szervezet szempontjából, ha kizárólag étkezik valaki. Éppen ezért, mint mindenben, találd meg a helyes irányt a nyers és a főtt ételek között, mivel van, ami főzve, míg mások nyersen fejtik ki jótékony hatásukat.

A nyers étrendet követők legfőbb indoka, hogy a főzés során elvesznek a hasznos és egészséges tápanyagok, így minden esetben a zöldségek és gyümölcsök nyers fogyasztása az igazán célravezető. Sokan követik ezeket a halakkal, húsokkal, de ez már egy meglehetősen veszélyes terep. Mivel az utóbbiak tartalmaznak számos olyan mikroorganizmust, ami veszélyes az emberi szervezetre, így azokat csak az étel hőkezelésével tudjuk elpusztítani.

A nyers ételek tartalmazhatnak olyan enzimeket, amik segítik az emésztést és a felszívódást, így azoknak a jótékony tulajdonságát is érdemes megőrizni a táplálkozás során. Ezek 47 fok felett elpusztulnak, így elveszítik az igazi hatásukat. Bár itt felmerül a kérdés, hogy minek van akkor a szervezetünknek saját emésztőenzime, ami tökéletesen ellátja a feladatát, azaz szükség van-e kívülről bevitt emésztőenzimekre?

Ahogy fentebb említettük, számos vízben oldódó vitamin vész el a főzés során, így ne áltassuk magunkat: például a forró teába tett citromban nem lesz C-vitamin. Tehát a B- és a C-vitamin szintje jelentősen csökken a zöldségekben, ha megfőzzük őket, de a zsírban oldódó vitaminok szintjét nem befolyásolja. A főzés hossza is szerepet játszik abban, hogy mennyi vitamin vész el.

A legjobb, ha nyersen fogyasztjuk a hagymát, a brokkolit, a káposztát és a fokhagymát.

Olvasd a Biocity blogbejegyzéseit, amennyiben még több hasznos információhoz szeretnél jutni a témában!

Főtt ételek

Természetesen a főtt ételek csoportját preferálóknak is megvannak a maguk indokai az általuk követett életmód szempontjából. Az egyik elsődleges, hogy sokkal könnyebb megrágni és ezáltal megemészteni a főtt ételeket. Mivel az emésztés már a szájban megkezdődik, így ez egy elengedhetetlen mozzanata a folyamatnak. Sőt, a gabonafélék és a hüvelyesek esetében a főzés csökkenti az antitápanyagok számát is.

Egyes zöldségek esetében a főzés könnyebben hozzáférhetővé teszi a különböző antioxidánsokat. Ilyen zöldség a sárgarépa, a brokkoli és a cukkini is. Ezek az antioxidánsok segítenek megvédeni a szervezetet a szabadgyököktől.

Ahogy a vízben oldódó vitaminok, úgy a mikroorganizmusok és a különböző káros baktériumok is elpusztulnak a főzés során. Mivel 60 fok felett ezek nem képesek életben maradni, így nem véletlen, hogy a tojás, a hús és a halak számára a főtt verzió a legkényelmesebben fogyasztható.

A legjobb, ha főtt ételként fogyasztjuk a sárgarépát, a húsokat, halakat, tojást, a gombát, valamint a paradicsomot, burgonyát és a spárgát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában