Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek

Bár a környezetben egyre nagyobb mértékben felhalmozódó műanyagokról rengeteget hallani, arról már kevesebb szó esik, hogy a cigarettacsikkekben is van műanyag. A különböző toxikus anyagokat is tartalmazó csikkeknek pedig akár egy évtizedre is szükségük lehet, mire lebomlanak. A technológia fejlődésének köszönhetően azonban a dohányzás környezetre gyakorolt negatív hatásai csökkenthetők.

Számos kutatás és tanulmány bizonyítja, hogy mennyire káros a cigarettázás, az nemzetközi felmérések szerint mégis körülbelül 1,3 milliárd ember dohányzik világszerte. Ennél azonban sokkal többen vannak azok, akik elszenvedik ennek ártalmait, hiszen ez nem csak a dohányosok problémája, hanem azoké is, akik a közelükben tartózkodva beszívják a másodlagos füstöt.

A dohányzás a környezetre is rendkívül káros: az eldobált csikkek a talajt és a vizeket, a kifújt füst pedig a levegőt szennyezi.

Nehézkes újrahasznosítás, mérgező anyagok

A cigarettacsikkek ugyanis amellett, hogy hulladékként elcsúfítják például a kirándulóhelyeket, parkokat, utcákat, számos toxikus anyagot és műanyagot is tartalmaznak. Amikor a Földünket szennyező műanyagra gondolunk, akkor általában a természetes vizekben úszó műanyagzacskók, PET-palackok vagy éppen szívószálak juthatnak eszünkbe, holott a cigarettacsikkek nagy része cellulóz-acetátból készült füstszűrőket tartalmaz, a csikkből pedig kemikáliák és nehézfémek kerülhetnek a környezetbe. Ráadásul nem is keveset dobálnak el belőle világszerte.

Az Anglia Ruskin Egyetem kutatása szerint évente mintegy 4,5 ezer milliárd cigarettacsikket dobnak el a becslések alapján, így jelenleg ez a műanyagszennyezés egyik legelterjedtebb formája. A csikkek pedig rengeteg helyen megtalálhatóak: a European Environment Agency adatai szerint például az európai tengerpartokon 2014 és 2017 között leggyakrabban talált szemét a cigicsikk volt. Ráadásul ezek nem bomlanak le könnyen: a cigaretták szűrője ugyanis olyan bioplasztikból készül, aminek évekre vagy évtizedekre is szüksége van, hogy végleg eltűnjön.

A probléma pedig itt nem ér véget: a fentebb említett tanulmány szerint ugyanis a talajba kerülő csikkek jelentősen gátolják bizonyos növények fejlődését. A cigarettacsikkek jelenléte a talajban például 27 százalékkal csökkenti a lóhere kicsírázási esélyét és 28 százalékkal a szár hosszát. A kutatók úgy vélik, hogy a filter kémiai összetétele a bűnös, ezek ugyanis kimosódhatnak a talajba.

Szennyezett levegő = napi egy doboz cigi

A cigarettázás nemcsak a vizekre és a talajra van káros hatással, hanem légszennyezési problémákat is okoz. Egyre több adat jelenik meg arról is, hogy a szennyezett levegő milyen komoly egészségügyi kockázatokkal jár. Egy 2019-es kutatás szerint a légszennyezés hosszú távon a dohányzáshoz hasonló módon akár tüdőtágulatot is okozhat.. Az ózonszint nagymértékű emelkedése és az azzal járó terhelés például 10 év alatt akár annyival is emelheti a tüdőtágulat kialakulásának esélyét mint ha az illető 29 éven keresztül napi egy doboz cigarettát szívott volna el.

Környezeti ártalomcsökkentés

A légszennyezést okozó számos tényező kiiktatására nincs feltétlenül közvetlen ráhatásunk, azonban a dohányzás és az ezzel keletkező cigarettafüst a légszennyezés olyan formája, amely ellen tudunk tenni. A dohányzáshoz kapcsolódó ártalmak csökkentésének k legbiztosabb módja természetesen az, ha egyáltalán el sem kezdünk dohányozni. Ha ez mégis megtörtént, akkor fontos, hogy minél előbb próbáljuk letenni a cigarettát.

Azoknak a felnőtt dohányosoknak, akik valamilyen okból mégsem szoknak le, már elérhetőek különféle füstmentes technológiák, amelyek hozzájárulhatnak a dohányzás környezeti és egészségügyi ártalmainak csökkentéséhez. A füstmentes technológiák használata során ugyanis nem történik égés, így pedig füst sem képződik, ami károsíthatná a szervezetet és a levegőt. A tudomány mai állása szerint ugyanis az égés, illetve az égés során keletkező füst a dohányzással kapcsolatos megbetegedések fő okozója. Ha pedig nincs égés és füst, akkor kevesebb káros és potenciálisan káros anyag szabadul fel.

Azonban fontos tudni, hogy a füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, hiszen egyrészt a hosszú távú hatásuk még nem ismert, másrészt így is jut nikotin a szervezetbe, ami egy függőséget okozó anyag és többek között fejfájást okozhat, vagy megemelheti a szívfrekvenciát. A dohányzás ártalmainak teljes kiküszöbölését továbbra is kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásának teljes mellőzése jelenti.

A dohányzással kapcsolatos egészségügyi ártalomcsökkentés mellett pedig a környezeti ártalomcsökkentésre is oda kell figyelni. Bár nem életszerű, hogy az összes cigarettacsikk egyik napról a másikra eltűnik, de már azzal sokat segítünk, ha ezeket a kukába dobjuk vagy a más által otthagyott, a földön lévő csikkeket összeszedjük és elvisszük egy szemetesig.

A cikk társadalmi célú reklám, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.

Hozzászólások

a jogász válaszol
Feltételesen is lehet szabadlábon
nem korlátozzák a közlekedést / 12 perce
Fürjes Balázs: zárjuk le a vitát, nincs dugódíj
Az államtitkár egyértelművé tette álláspontját a budapesti autóközlekedéssel kapcsolatban kirobbant vitában: nem lesz dugódíj.
Gyász
"Hazatértem" Fájó szívvel, de Isten akartában megnyugodva, a család tudatja, hogy DR. IZSÁK GYULÁNÉ, ROSTA PIROSKA 2021. január 20-án életének 76. évében hazament az irgalmas és mindenható Istenhez. Hisszük, aki ennyire jószívű volt, azt a Jóisten szívére öleli. Gyászoja férje: Gyula, testvérei: Margit és Gyula, gyermekei: Kálmán, Beatrix, Gyula, Dávid, Margit, Illés, Gábor, Bálint, Endre, Máté, Dániel és 25 unokája A temetés helyéről, idejéről később adunk tájékoztatást.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA GÁBOR (Kisvarga) 52 éves korában elhunyt. Emlékezzünk rá január 24-én 15 órakor a Batsányi út 15. számú ház mögötti kis focipályánál!
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZŰCS GYULA 70 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LANGERNÉ CSEPREGI ESZTER 80 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 29-én 11.30 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁLMÁN BÉLA 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 1-jén 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Egész életeden át szívesen dolgozva, szerényen éltél Most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le a te drága szemed, Megpihenni tért két dolgos kezed." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS ISTVÁNNÉ Anci tanító néni 83 éves korában elhunyt. Búcsúztatására szűk családi körben kerül sor. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARTA ISTVÁN nyugalmazott bv. zászlós 80 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY SÁNDORNÉ sz.: Korsós Erzsébet (volt Építők útjai lakos) 92 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 25-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZILÁGYI ISTVÁN 79 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 25-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Ezúton szeretnénk köszönetet nyilvánítani az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona Dunasor 15. szám alatti intézménye minden dolgozójának MAYER LAJOSNÉ Szilvike lelkiismeretes, szeretetteljes gondozásáért, ápolásáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAYER LAJOSNÉ szül.: Kálnoky Szilvia 87 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 28-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÓ ISTVÁN 81 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 20-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Itt jókat alszunk, mert örök az álom, Örök a szél és a lomb a fákon, Örök a magány és örök az emlék, Bennünket lágyan ringat a nemlét. De ha gondolsz ránk, mi felébredünk, De ha gondolsz ránk, érinted kezünk, De ha gondolsz ránk, abban örömöt lelünk, De ha gondolsz ránk, akkor itt vagy velünk!" Emlékezünk SIMON LÁSZLÓ halálának 11. és SIMON LÁSZLÓNÉ halálának 9 évfordulójára. Szerető családjuk
Emlékezünk KOVÁCS SÁNDORNÉ halálának 9. évfordulóján. Emlékezünk, amíg élünk, a szívünkben élsz. Férjed, lányod, unokáid és dédunokáid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÓZSA TIBORNÉ 73 éves korában elhunyt. Búcsúztatása január 22-én, pénteken 13 órakor lesz a dunaújvárosi kompkikötőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOHÁCSI ISTVÁNNÉ Rózsika 88 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. január 22-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek.” (Tóth Árpád) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették drága Édesapámat, imádott Nagypapát, szeretett Apóst és Testvért, hogy BUCHOLCZ JÁNOS 2020. december 2. napján életének 85. évében örökre álomba szenderült. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása a későbbiekben lesz megtartva. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik Mohai Gyula temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS EDE 84 éves korában elhunyt. Temetése január 15-én, pénteken 14.30-kor lesz a mezőfalvi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HERCZIGNÉ KEMÉNY ÁGNES 70 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
együttérző barátság / 25 perce
Hofi Géza özvegye ad erőt Sas József feleségének
légszennyezés / 41 perce
A levegőminőség javításával évente 50 ezer embert lehetne megmenteni
mind megmenekültek / 59 perce
376 denevért mentettek ki a kórház kazánházából
Fogadj örökbe / 1 órája
Ropi, Morzsa, Félix is gazdira várnak
duol.hu
temetők elfeledett értékei / 1 órája
Megjelent Az ősi fejfák üzenete című könyv
EZERÁRNYALATÚ FOGALOMZAVAR / 2 órája
A jóllétet vagy az arra való törekvést jelenti az életmód vagy mást is?
Palocsai Jenő