szponzorált tartalom

2020.08.17. 15:04

Számíthattak a Hankookra

Több ízben nyújtott segítséget a rácalmási abroncsgyár a koronavírus elleni küzdelemben.

2020-ban az egész világ megtapasztalhatta, hogy milyen óriási megpróbáltatásokat jelent helyt állni egy olyan ismeretlen és gyorsan terjedő járvánnyal szemben, mint amilyen az új típusú koronavírus. A pandémia nemcsak az egészségünkre jelentett komoly veszélyt, hanem gyakorlatilag az élet minden területére súlyos hatást gyakorolt. A Hankook Tire azonnali segítségnyújtással reagált és lehetőségeihez mérten támogatta azokat a szervezeteket, akik az élvonalban harcoltak a megbetegedés ellen.

Erőn felül teljesítő egészségügyi szervezetek és szociális intézmények, lelkes civil kezdeményezések, bizonytalan anyagi helyzetű családok. Nekik, rajtuk igyekezett segíteni a Hankook széleskörű társadalmi felelősségvállalási programjának keretein belül. Az abroncsgyár maga kutatta fel azokat, akiknek talán a legnagyobb szükségük lehet a támogatásra.

Hwang Seong Hak ügyveztető igazgató személyesen adta át a notebookokat a családsegítő részére

Dunaújvárosban és térségében az Útkeresés Segítő Szolgálat az a szervezet, amely talán a legszorosabb kapcsolatot ápolja a hátrányos helyzetű családokkal. Ők voltak a kapocs a Hankook és a rászorulók között, amikor az abroncsgyártó úgy döntött, a kormány által márciusban bevezetett távoktatásban való részvételt teszi lehetővé olyan tanulók számára is, akik digitális eszköz hiányában nem tudnának otthonról tanulni. Így 60 notebook talált gazdára a családsegítő közreműködésével, és legalább ennyi dunaújvárosi kisdiáknak támogathatta tanulmányait a vállalat.

A bentlakásos szociális intézmények tisztítószercsomagot kaptak

Ugyancsak az Útkeresés juttatta el a rászorulók részére a Hankook által felajánlott tartós élelmiszer-csomagot. A gyűjtést a gyáron belül a cég egyik részlegvezetője, Schrancz László indította el munkatársai körében, miután tudomást szerzett arról, hogy több jótékony szervezet fogott össze Dunaújvárosban a veszélyhelyzet miatt még nehezebb anyagi helyzetbe került családok megsegítésére. László kezdeményezését a vállalat további 100.000 Ft értékű élelmiszercsomaggal támogatta.

A többi között a Magyar Vöröskeresztet is rendkívüli abroncsadománnyal támogatta a Hankook a tavasz folyamán

Köztudott, hogy a koronavírus terjedésének kedvező táptalajt jelentenek a bentlakásos szociális intézmények. A legnagyobb veszélynek azok vannak kitéve, ahol idősek, sérültek vagy épp krónikus betegek laknak. Mivel az alapos és rendszeres fertőtlenítéssel elkerülhető a megbetegedés, a Hankook Tire négy szociális szervezet hat telephelyét támogatta. Az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány gondozóháza és a Családok Átmeneti Otthona összesen 500.000 Ft értékben kapott tisztítószereket és egyéb higiénés termékeket, melyekből a vírus miatt a megszokott mennyiség sokszorosát használják fel azért, hogy ellátottjaik egészségét meg tudják óvni a járványtól.

A rászoruló családokat tartós élelmiszerrel segítette a vállalat

A Hankook 2012-ben indította útjára országos hatáskörű Abroncsadományozási programját. Bár az idei pályázati időszak június 10-én indult és július 20-án zárult, a járványhelyzetre való tekintettel a vállalat soron kívül segítette több civil szervezet tevékenységét is a tavasz folyamán. Áldozatos munkájuk elismeréseként a Hankook a Közép-Dunántúli Regionális Mentőszervezet, a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, a Bethesda Kórház Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt, a Büszke Aranykor Alapítvány, valamint a Reménysugár Közhasznú Alapítvány számára adományozott abroncsokat.

A Hankook úgy véli, felelős nagyvállalatként kötelessége kiállni a nemes ügyek mellett. Egy ilyen megpróbáltatásokkal teli időszakot, mint amit a koronavírus jelent, csak úgy lehet átvészelni, ha valamennyien kivesszük a részünket a küzdelemből. A vállalat meghatározó piaci szereplőként ezt mindig egyik stratégiai alappillérének tartotta, és a jövőben is keresni fogja a lehetőséget a segítségnyújtásra.

Ha szeretnél Te is csatlakozni a Hankook csapatához, akkor kattints ide a nyitott pozíciókért!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában