PR

2018.04.19. 08:19

A nyelvtanulás egyéni bajnoka Dunaújvárosba is elhozza Kreatív Nyelvtanulási Módszerét! (X)

Tanulnál a módszerével?

TOVÁBBI INFO: www.kreativnyelv.hu

KÖNYVBEMUTATÓK A MEGYÉBEN:

Dunaújvárosban a Munkásművelődési Központban (Apáczai Csere János u. 11.) 2018. április 25-én (szerda) és május 2-án (szerda) 17-19 óráig.

A népi bölcsesség azt tartja, hogy ki ahány nyelvet tud, annyi ember. Ezek szerint nekem egyetlen bőrbe bújt huszonhét emberrel sikerült találkoznom. Gaál Ottó ugyanis ennyi nyelvből tett sikeres vizsgát és nyelvstúdiója értékeit Vas megyébe is elhozza. Amikor huszonöt évvel ezelőtt ellátogattam az előadására, 18 nyelvvizsgánál tartott. Újságcikkekből tudtam már, hogy az általa kidolgozott Kreatív Nyelvtanulási Módszer alapján tanult (tanár nélkül) és ebbe avat be másokat is immár 28 éve töretlen sikerrel. Mára már az ország minden megyeszékhelyén és Budapesten is ott vannak kollégái, és a könyvbemutatókon bárkinek lehetősége van beletekinteni az összes eddig elkészült Kreatív Nyelvtanulás tananyagba. Oktató anyag akad bőven, mert 13 nyelvből hozzáférhetőek már középfokig tankönyvek, angol és német nyelvből pedig időközben elkészült a haladó felsőfok anyag is.

Szenvedélyes nyelvtanulóvá húszas évei elején vált, amikor a „vasfüggöny” még elzárt minden aktív kommunikációs lehetőséget a tanulni vágyóktól és nyelvkönyvek csupán elenyésző mennyiségben és minőségben álltak rendelkezésre. Fanatikus elszántsággal, rendíthetetlen kitartással kereste a nyelvekben a „nagy összefüggéseket” és azokat az elemi részecskéket, amelyek egymással kapcsolódva a lehető leggyorsabban rendeződnek valódi nyelvtudássá.

Érezte, hogy kell, hogy létezzen a nyelvtanulásnak egy olyan zseniálisan egyszerű módja, amely valódi hatékonyságot ad, amikor meg kell szólalni egy idegen nyelven.

Ő maga szellemi kincskeresésnek nevezi azt a tevékenységet, amely jelenti egyrészt a nyelvekben való elmélyülést, másrészt azt az izgalmas, alkotó munkát, amely eredményeként megszületik egy adott nyelvkönyv.

A módszer érlelődése során, vagyis az önállóan elsajátított nyelvek által egyre gyorsult nyelvtanulási tempója és hatékonysága: 1986-ban Gaál Ottó egyetlen esztendő alatt 6 középfokú nyelvvizsgát tett le az akkori legszigorúbb „Rigó utcai” vizsgaközpontban.

1990-ben, immár 18 közép- és felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezett, amikor megírta „A kreatív nyelvtanulás” című nyelvkönyvét, legelőször angol és német nyelvre kidolgozva.

Napjainkra egyedi szisztémája immár 13 nyelven elérhető.

Hudi Tibor szerint a nyelvtudás legfontosabb része a beszéd, hiszen amit beszédben meg tudunk fogalmazni, azt meg is értjük, le is tudjuk írni, el is tudjuk olvasni. Fordítva ez egyáltalán nem biztos! Hányszor előfordul, hogy értjük, amit a másik mond, de nem tudunk rá válaszolni? Hiába ismerünk sok szót, ha nem tudjuk aktívan használni, nem megy a beszéd. Ilyenkor beszélünk passzív nyelvtudásról.

„A csoportos tanulás egyik legnagyobb hátránya a passzív tanulás„ – nyilatkozta lapunknak Hudi Tibor, a Kreatív Nyelvtanulás munkatársa. Ezzel az új módszerrel a tanulásba vetett energia csupán 10 százaléka passzív, azaz szótanulás, 90 százaléka viszont aktív, azaz beszéd.

A „kreatív” nyelvtanuló passzív hallgatóból a folyamat aktív résztvevőjévé, irányítójává válik. Nem olvasmányok, szavak passzív befogadója, hanem már az első pillanattól kezdve megszólal az idegen nyelven. A tanuló már rögtön aktív nyelvtudást szerez, amely még ha kevés is eleinte, azonnal használható. Ez sikerélményt és egészséges önbizalmat ad, ami legalább annyira fontos a tanuláshoz, mint a szorgalom. „Senki sem állítja, hogy ez a hatékony módszer erőfeszítés nélkül fog eredményre vezetni„ – mondja Hudi Tibor.

Jogos a kérdés: Mennyi idő alatt lehet megtanulni egy nyelvet? Nyilván a nyelvtudás különböző szintű lehet, de ez a program az általános társalgási témákról való folyékony kommunikációt veszi alapul. Ezt bárki elérheti, aki elsajátítja a 12 leckéből álló tananyagot. Tibor szerint aki heti 5 órát rá tud szánni a tanulásra, az eddigi tapasztalatok alapján 9-12 hónap alatt el tudja ezt végezni. A tanulás tempóját mi határozzuk meg, így tőlünk függ, hogy mikor érünk az anyag végére. Ezzel a módszerrel az ember valóban saját kezébe veszi a nyelvtanulását.

Örömmel jelentjük, hogy elkészült a Kreatív Nyelvtanulási Módszer online gyakorlója, amely már 10 nyelven elérhető! 2016 novemberében a Kreatív Nyelvtanulás online gyakorló programját az év honlapja díjkiosztón Magyarország legjobb nyelvoktató honlapjának választották! A program segítségével minden tanuló a saját nyelvi fejlődését is folyamatosan figyelemmel kísérheti!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában