hirdetés

2018.03.05. 13:04

Hány hónap munkaviszony szükséges a gyorskölcsönhöz? (szponzorált tartalom)

Gyorskölcsönt olyankor veszünk fel, amikor azonnal, de inkább tegnap van szükségünk egy kisebb összegre, hiszen akár 24 óra alatt megjelenhet a pénz a számlánkon, ráadásul online is lehet igényelni, azaz ki se kell mozdulnunk a lakásból. Feltételei persze ennek is vannak, de nem teljesíthetetlenek.

Gyorskölcsönt csak a 18. év betöltése után, érvényes személyazonosító okmányokkal, és érvényes, bejelentett, magyarországi lakcímmel lehet igényelni, emellett szükséges hozzá állandó jövedelem is, amit igazolni is tudsz. Fontos, hogy az igazolás nem lehet egy hónapnál régebbi! Az állandó jövedelem azt jelenti, hogy folyamatos munkaviszonnyal rendelkezel, ami legalább három hónapos. Ez azért fontos, mert így a bank látja, hogy túl vagy a próbaidőn, és nem történhet meg az, hogy egyik napról a másikra munkanélkülivé válasz, vagyis így kisebb az esélye annak, hogy fizetésképtelen leszel. Ahogy a mondás tartja, kockázat nélkül nincs nyereség, de minden pénzintézet törekszik a minél kisebb rizikóra, így a munkaviszony kérdését kiemelten kezelik és komolyan is veszik!

Hozzá kell tenni, hogy a három hónapos munkaviszony megléte nem általános érvényű, de jelenleg ez a legalacsonyabb elvárás. Mint mindenhol, a gyorskölcsönöknél is érvényes az, hogy ha kedvezményes az egyik feltétel, akkor szigorúbb a másik, vagyis lehetséges az, hogy ha több igazolt munkaviszonyról kérnek igazolást, akkor alacsonyabb a kamat, a THM, vagy esetleg nincsenek plusz díjak!

Ha teljesíted a pénzintézet által támasztott követelményeket, akkor tényleg megkaphatod egy nap alatt azt az összeget, amit igényeltél. Ahhoz, hogy Te a legjobban járj, érdemes körültekintőnek lenned, tehát mielőtt elfogadnád az első, szembejövő ajánlatot, hasonlítsd össze az elérhető gyorskölcsönöket, hogy a legjobbat választhasd! Ezt oldalunk segítségével könnyedén megteheted.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában