Tanítsunk Magyarországért! – Példát adni a fiataloknak

Oláh Zsófia a Tanítsunk Magyarországért mentorprogram nagykövete, aki idén már második éve, hogy e program keretében segíti az általános iskolás diákok pályaválasztását. Örömmel vállalta azt, hogy egy kistelepülésen, Domonyban jelenleg nyolcadikos gyerekeket mentoráljon. A program egy féléves felkészítő kurzussal kezdődött az egyetemen.

Zsófia német – orosz szakos tanárnak készül, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) végzős hallgatója, aki jelenleg már a gyakorlati idejét tölti. 

– Az ő szemükben mi nem vagyunk tanárok, nem vagyunk szülők és a barátaik sem. Igazából nehéz behatárolni ezt a mentorságot, olyan ez, mint egy nagytesó szerep. Maguk a gyerekek sokáig nem is ismerték ennek a jelentését.

– Egy felsős gyerek nyilván egyedül még nem tud arról dönteni, hogy részt vegyen egy ilyen programban. Hogyan fogadták a szülők ezt, mennyire voltak partnerek ebben?

– Azon a Budapest közelében lévő kistelepülésen, ahol én vagyok, ez teljesen rendben van, és úgy tudom, hogy máshol sincs ezzel probléma. Amit a gyerekek elmesélnek otthon a foglalkozásokról az a szülőket is fellelkesíti. 

– Nem áll tőled távol a mentorálás, hiszen tanárnak készülsz…

– Igen, német-orosz osztatlan tanárszakos vagyok, most végzem az un. hosszúéves, azaz az egyéves gyakorlatomat. Korábban már részt vettem hasonló programban, aminek az volt a lényege, hogy a Közép-Magyarországon kívül eső régiók iskoláiban segítsük a gyerekeket. 

– Hány kisdiákod van?

– Négyen vannak. Tavaly szeptemberben ismerkedtünk meg, azóta sok időt együtt töltöttünk. Nagyon szeretem őket, nagyon közel állunk egymáshoz. Egyébként ez egy tízfős osztály, ami egy jó kis közösség. 

– Hogyan képzeljük el a mentorálást? Bemész hozzájuk órát tartani, vagy leültök egy asztalhoz, és egy bizonyos témáról beszélgettek?

– Ez nagyon sokrétű. Egyrészt segítjük őket a tanulásban, mert azért ez is egy fontos dolog. Most például a központi felvételire készítem fel őket, de emellett szabadidős programokat, kirándulásokat szervezünk nekik. A kommunikáció nagyon fontos, tehát hogy beszélgessünk arról is, hogy mit éreznek, mit szeretnének elérni, és hát az is, hogy az adott kistelepülésen túl is lássanak valamit. Milyen Pest, egy másik város, milyen lehetőségeik vannak. 

Minden gyereket máshogy kell „megfogni”, máshogy kell hozzájuk szólni, máshogy kötődünk hozzájuk.

– Azért te hozod ezt valahonnan, hiszen nem véletlenül leszel tanár. Mi volt eddig az utad?

– Az anyukám és a nagymamám is az egészségügyben dolgozik. Illetve két nővérem van, az egyikőjük óvodapedagógus, a másik pedig tanítónéni. Elmondható rólunk, hogy ezek a segítő szakmák, amelyek nagyon közel állnak hozzánk. 

– Látod-e már a munkád eredményét? Bátrabbak lettek a gyerekek, feloldódtak bennük a gátlások, mernek kérdezni, mernek társalogni, mernek dönteni, mert egy közösségben ez elengedhetetlen. 

– Hogyha csak a program lényegét nézzük, ami ugye az is, hogy egy kistelepülésen élő diákok is továbbtanuljanak, többek között a szakmák megismertetése és ehhez kapcsolódva a pályaorientáció is nagyon fontos, akkor elmondhatom, hogy az eltelt két évben nagyon sokat haladtunk. Amikor tavaly szeptemberben megkérdeztük őket erről akkor a válaszuk az volt, amit a kistelepülésen láttak: eladó, buszvezető, vagy közmunkás. 

– Hogyan tudsz te magad példát mutatni, például szolgálni?

– Nagyon nyitott, nagyon kíváncsi vagyok rájuk, nagyon izgalmas az ő világukat is megismerni. A szakmákra visszatérve, amíg tavaly még csak a környezetük mintáit látták, addig mára a felvételi előtt állva nem csak a szomszéd falu jön szóba, hiszen sokkal több szakmát ismernek már, mások az elképzeléseik, van jövőképük. 

– Egy ilyen nyitott fiatalra mindig van „kereslet”. Eldöntötted már hol szeretnél majd dolgozni? Van-e már elképzelésed, van-e már ajánlatod?

– Nyilván megkeresésem az van, mert pedagógusokra van igény, főleg nyelvszakosokra. Vacillálok még, az ELTE részéről eddig az elit iskolákat ismerhettem meg, amelyekben nagyon komoly tehetséggondozás folyik és ezt nagyon fontosnak tartom. Ugyanakkor ez a mentorprogram pont az ellentéte ennek, és én elindultam afelé, hogy nem csak az fontos, hogy hanem segíthessek ott is, ahol különben nem kapnak, kaphatnak annyi lehetőséget a gyerekek. 

– Sok sikert kívánok!