Egységben

2022.03.26. 09:32

A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal megint a 13. havi nyugdíj elvételére készül

A mai viszonyok között is szokatlan méretű hazugságot fogalmazott meg a 13. havi nyugdíj ügyében Kunhalmi Ágnes, amikor a minap az ATV esti műsorának nyilatkozott. Az MSZP társelnöke először is arról beszélt, hogy ha hatalomra kerülne, a baloldal nem szüntetné meg a juttatást, és nem mond igazat, aki mást állít. Ezután a kétezres évek szocialista kormányaira utalva a politikus úgy fogalmazott: a 13. havi juttatást „azért nem folyósítottuk tovább, mert leváltottak bennünket". Kunhalmi Ágnes előbbi állítása legalábbis megkérdőjelezhető, utóbbi viszont több szempontból is cáfolható. Magyarul: hazugság.

A 2008-as világválság rövid úton térdre kényszerítette a magyar gazdaságot, az akkori baloldali kormány sorozatos hibái miatt jelentős és gyors kiigazításra volt szükség – írja az Origo.

Gyurcsány Ferenc és kormánya azonnal brutális erejű megszorításokat tervezett el, ám ezek leginkább csak a lakosságot érintették. Gyurcsányék a munkavállalókkal, a családokkal és nyugdíjasokkal fizettették meg saját hibáik, károkozásuk árát.

Számos jóléti lehetőség megszüntetése, korlátozása mellett eltörölték például a 13. havi nyugdíjat, mégpedig két lépcsőben. Előbb, 2008 végén szigorították a juttatás feltételeit és korlátozták az összegét. Ezután, 2009 márciusában a kormány újabb törvénytervezetet nyújtott be, amely már a 13. havi nyugdíj teljes megszüntetését irányozta elő. 

Mind a két jogszabályt – szemben Kunhalmi Ágnes mostani állításával és Gyurcsány felesége, Dobrev Klára korábbi nyilatkozataival – az MSZP készítette elő, mégpedig Gyurcsány Ferenc vezetésével. 2009 márciusában ugyanis a liberálisokkal együtt a szocialisták garantálták annak a kormánynak a többségét, amelyben Gyurcsány volt a miniszterelnök.

 

Az igaz, hogy a 13. havi nyugdíj eltörlését végül 2009 májusában szavazta meg a törvényhozás, s akkor már Bajnai Gordon volt a kormányfő. A juttatás 2009. július elsejével szűnt meg. A választók egy évvel később, 2010 tavaszán váltották le a baloldalt, tehát Kunhalmi visszaemlékezésével ellentétben még véletlenül sem a szavazópolgárok döntése miatt törölték el a 13. havi nyugdíjat. Annak bizony a baloldal kezdeményezésére, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon irányítása alatt, az SZDSZ támogatásával, a baloldal miatt lett vége.

A baloldalt 2010-ben váltó Fidesz–KDNP-kormány már a kezdet kezdetén rögzítette, hogy garantálja a nyugdíjak értékállóságát, és e vállalást a gazdaság aktuális helyzetétől függően számos pluszjuttatással toldotta meg.

Több alkalommal például utalványt kaptak az idősek: 2016-ban, karácsony előtt tízezer forint értékű Erzsébet-utalványt vehettek kézhez a nyugdíjasok. A kormány egy évvel később ugyanilyen összegű különjuttatásról határozott, 2018-ban pedig húsvét előtt vitték ki a postások a boltokban elkölthető bónokat. Ezt követte 2019-ben a fűtésszezon kezdetén kiküldött rezsiutalvány. Minden egyes évben nagyjából 20-25 milliárd forinthoz jutottak így a nyugdíjasok.

 

A gazdaság 2017-től pörgött fel igazán, az volt az első olyan esztendő, amikor prémiumot fizetett az állam a nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek. Ilyen juttatást 2018-ban és 2019-ben is folyósított a kincstár, utóbbi alkalommal már az ötvenmilliárdot is túllépte a 2,6 millió jogosulthoz eljuttatott összegek együttes nagysága. 2020 kivételt jelentett, a koronavírus-járvány miatt ugyanis a gazdaság teljesítménye visszaesett, ám a tavalyi esztendő kiemelkedő eredményt hozott, s ez a nyugdíjasoknak fizetett prémium összegén is meglátszott.

A kormány döntése nyomán 2021-ben minden érintett a lehetséges legnagyobb összeget, nyolcvanezer forintot kapott kézhez prémium címén. Összességében kétszázmilliárd forint feletti összeg került tavaly novemberben a nyugdíjasokhoz.

De térjünk vissza Kunhalmi Ágnes szövegére és a 13. havi nyugdíjra! A juttatást tehát a baloldal vette el a nyugdíjasoktól, mégpedig akkor, amikor a válság miatt arra az időseknek a legnagyobb szükségük lett volna. Az Orbán-kormány éppen ellenkezőleg járt el: a kabinet a koronavírus-járvány kirobbanása után nem sokkal, 2020 tavaszán döntött a 13. havi juttatás visszaállításáról. Az eredeti tervek szerint a minden februárban esedékes kifizetés négy év alatt érte volna el a nyugdíj teljes havi összegét. Az első évben, 2021-ben ennek megfelelően nyugdíjuk negyedét kapták meg az érintettek 13. havi juttatásként. A tavalyi esztendő kiugró gazdasági növekedése miatt azonban a kormánynak lehetősége nyílt rá, hogy felgyorsítsa a folyamatot. Ennek nyomán már a második évben, vagyis idén teljes havi nyugdíj járt 13. havi összegként. A jogosultak a múlt hónapban meg is kapták a nekik járó teljes pénzt, az érintettek együttesen 370 milliárd forinthoz jutottak.

Kunhalmi most azt mondja, kormányon ők is megtartanák a 13. Havi nyugdíjat, közlésének azonban a legtöbb tényező ellentmond. A nyilatkozatokból és a korábbi történésekből csak az MSZP-s politikus állításának ellenkezőjére lehet következtetni.

Először is idézzük fel, miként vélekedett a baloldal az elmúlt hetekben a 13. havi nyugdíj mostani kifizetéséről. Idézzük fel Gyurcsány jelöltjének, Márki-Zay Péternek néhány magáért beszélő korábbi mondatát. 

– Az a baj ezekkel a felelőtlen lépésekkel, mint a rezsicsökkentés is, hogy ezeket nagyon könnyű megígérni, megadni, és rendkívül nehéz megszüntetni. Tehát tudjuk azt, hogy az előző kormány éppen abba bukott bele részben, hogy megszüntette mondjuk a 13. havi nyugdíjat – magyarázta korábban Márki-Zay éppen Gyurcsány felesége, Dobrev Klára társaságában. Máskor pedig a 2009-es válságkezelésnek nevezett brutális megszorítássorozatról fogalmazott elismerően.

 

Azt mondta, hogy „átadták a terepet az egyébként nagyon tehetséges Bajnai Gordonnak [...]. A fenntarthatatlan helyzetet a Bajnai-kormány kezelte, megszüntette a 13. havi nyugdíjat, elkezdte az államháztartást rendbe tenni, megszorító intézkedéseket vezettek be. [...] Közgazdászként teljesen helyénvalónak tartottam azokat az intézkedéseket, amelyeket a Bajnai-kormány bevezetett". Ezek a mondatok azért kulcsfontosságúak, mert

A baloldalon mostanában rendre azt szajkózzák, hogy gond van a gazdasággal (ami Gyurcsányék hazugsága), majd úgy folytatják a baloldalon, hogy ezért az április 3. választás után megszorítás kell.

Márki-Zay Péter szövegéből pedig világos, hogy az újabb baloldali megszorításhoz a 2008-2009-es intézkedések szolgálnak majd mintául. Másfél évtizede pedig Gyurcsányék az elsők között a 13. havi nyugdíjat vették el.

Borítókép: Dobrev Klára (balról), Márki-Zay Péter és Kunhalmi Ágnes / Ripost / Máté Krisztián

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!