Benyújtotta lemondását

2019.08.09. 09:47

Zsarolási ügy érintettjeként távozik Észak-Macedónia vezető ügyésze

Az olasz La Veritá birtokába került egy olyan videó és lehallgatási felvétel, amely egyértelműen bizonyíthatja, hogy Katica Janeva egy zsarolási ügy szereplője.

A La Veritá országos olasz napilap augusztus 8-ai tényfeltáró cikke új összefüggések közé helyezheti a Balkán egyik legutóbbi, a helyi sajtóban már eddig is sokat tárgyalt, zűrös ügyét.

Az olasz lap az ügy előzményeire visszatekintve összefoglalja, hogy

2016 óta Németország a Deutsche Telekom helyi leányvállalatán keresztül több ezer órányi lehallgatási anyagot rögzített az akkoriban hatalmon lévő konzervatív politikai vezetőkről.

A titkos anyagok végül Zoran Zaev ellenzéki szocialista politikushoz kerültek, hogy felhasználásukkal elősegítsék hatalomra kerülését, majd megteremtsék későbbi zsarolhatóságának feltételeit. Ez idő tájt a német törekvések Soros György elképzeléseivel is megegyeztek, tekintettel arra, hogy ő támogatta hónapokon keresztül zajló utcai tüntetéseket – hívják fel a figyelmet.

A napilap megjegyezi, hogy a külső befolyásolást a konzervatív párt (Vmro-Dpmne) mindig is kifogásolta, vitatva a lehallgatások jogszerűségét és azok igazságtartalmát.

A konzervatív kormánytöbbség felháborodása kezelése érdekében az EB Mogherini közreműködésével egy speciális ügyészség felállítását javasolta Macedóniának.

Az így létrejött Különleges Ügyészi Hivatal (KÜH) feladata nemcsak a lehallgatás teljes körű kivizsgálás lett, hanem egy új jogrend kidolgozása annak érdekében, hogy a macedón polgárok visszanyerjék a demokratikus intézményekbe vetett bizalmukat. A KÜH élére az addig ismeretlen bírót, Katica Janevát nevezték ki.

A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy a KÜH az áttekintett lehallgatási anyagok fényében számos politikust, illetve az előző kormányhoz köthető titkosszolgálati vezetőt is börtönbe juttatott. Mindez teljesen átrajzolta az ország politikai térképét, elősegítve ezzel Zaev hatalomra kerülését.

Miután Zaev miniszterelnök lett, a nemzetközi nyomásnak eleget téve Macedónia az alkotmányának módosítására kényszerült, és a görög érdekeknek magát alárendelve Észak-Macedóniára változtatta az ország nevét.

A szocilista kormány döntéseinek legitimációjával, illetve a különleges ügyészég politikai hatalomgyakorlással szemben a legnagyobb politikai „ellenállás” Gjorge Ivanov államfőtől érkezett, aki nem volt hajlandó aláírni az alkotmány módosítását. Kihasználva az európai szintű támogatással rendelkező Janeva ügyész politikai mozgásterét, a szocialista támogatással áprilisban kinevezett új államfő, Stevo Pendarovski viszont már fenntartások nélkül aláírta a kérdéses rendelkezéseket.

A legutóbbi fejlemények viszont egy újabb fordulatot mutatnak, amely befolyással lehet a Zaev-kormány sorsára is: hetekkel ezelőtt egy ismert macedón tv-kommentátort, Bojan Jovanovskit zsarolás vádjával letartóztatták.

A vád szerint Janeva hivatalából kikerülő lehallgatási anyagok alapján 8 millió eurónyi összeggel zsarolták volna meg Észak-Macedónia legtehetősebb vállalkozóját, Jordan Kamcevet. Az Impero-ügy néven elhíresül történet mély felháborodást váltott ki a társadalomban, az indulatokat pedig az is felajzotta, hogy

a speciális főügyész fiáról kiderült, hogy a letartóztatott Bojan Jovanovski karitatív szervezetének a vezetője. Janeva felelősségének tagadása mellett azonban már benyújtotta lemondását, bár addig marad a helyén, amíg utódját ki nem nevezik.

La Veritá újság most közreadott állítása szerint birtokukba került egy olyan videoanyag és lehallgatási felvétel, amely egyértelműen bizonyíthatja a letartoztatott Jovanovski és Katica Janeva kapcsolatát.

A macedón ügyészség rendelkezésére is álló felvételeken

látható egyfelől a zsarolási összegnek egy része, másfelől Jovanovski távozása a házi őrizetben lévő macedón vállalkozótól.

A hangfelvételekből pedig kiderül, hogy Jovanovski a pénzösszeg átadásával egyben ígéretet tesz a házi őrizetből való szabadulásra, amely másnapra meg is történt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában