botrány

2019.07.16. 10:52

Vulgáris üzenetek miatt került válságba a Puerto Ricó-i kormányzó karrierje

A Center for Investigative Journalism nevű, helyi oknyomozó újságírói szervezet szombaton 889 oldalnyi anyagot hozott nyilvánosságra Rosselló csoportos magánbeszélgetéseiből.

A közönséges hangvételű üzenetváltások célpontjai ellenzéki vezetők, hírességek és újságírók. Rosselló egyik megjegyzésében szajhának nevezte Melissa Mark-Viveritót, a New York-i városi tanács Puerto Ricó-i származású elnökét, illetve Carmen Yulín Cruzt, San Juan polgármesterét, aki bejelentette, hogy 2020-ban ringbe száll a kormányzói tisztségért. Rosselló szerint a politikusnő azért mondhatott ilyet, mert „nem vette be a gyógyszereit”. A kormányzó egy túlsúlyos férfiból is gúnyt űzött.

Eközben egyik munkatársa Ricky Martin Puerto Ricó-i énekes szexuális orientációjából csinált viccet.

„Ricky Martin annyira hímsoviniszta, hogy inkább férfiakkal csinálja, mert a nők nem ütik meg a mércéjét. Színtiszta patriarchátus” – írta.

A Rickyleaks vagy Chatgate néven futó botrány kirobbanását követően Rosselló azt hangsúlyozta, hogy a beszélgetés résztvevői magánidejükben élcelődtek. A kormányzó rámutatott, hogy eközben napi 18 órákat dolgozott feszült munkakörülmények között – írta honlapján a BBC brit műsorszolgáltató.

Ricky Martin a Twitteren szégyenletesnek és elfogadhatatlannak nevezte a kormányzó alpári megjegyzéseit, és lemondásra szólította fel Rossellót.

Az Új Haladó Pártot vezető politikus nyomatékosította: nem áll szándékában távozni tisztségéből, de esetleg megfontolja, hogy elinduljon-e a 2020-as választáson – számolt be az NBC News amerikai hírcsatorna.

„A nép választott meg, és folytatom a munkám, most még inkább, mint máskor” – írta szombati közleményében.

A szigetország törvényhozásának vezetői elmondták, hogy nem terveznek alkotmányos vádeljárást indítani a kormányzó ellen, de az Új Haladó Párt polgármestereinek egy befolyásos csoportja jelezte, hogy Rosselló elveszítette támogatásukat.

A botrány kirobbanása előtt egy nappal több magas rangú helyi tisztségviselőt tartóztattak le korrupció vádjával. Eközben az Amerikai Egyesült Államok társult államának számító ország továbbra is nyögi a több ezer halálos áldozatot követelő, két évvel ezelőtti Maria hurrikán következményeit, amely rámutatott a kormány hiányosságaira és Puerto Rico elhanyagolt infrastruktúrájára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában