összetartás

2019.10.23. 11:07

Világszerte megemlékeznek a magyarok 1956 eseményeiről

Több helyszínen már az elmúlt napokban megkezdődtek az ünnepségek.

A világ minden pontján megemlékeznek a magyar közösségek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről. A korábbi évekhez hasonlóan, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által működtetett Kőrösi Csoma Sándor Program és Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai idén is aktívan részt vesznek a megemlékezések szervezésében, lebonyolításában szerte a világon.

A kanadai Hamiltonban korabeli képek segítségével keltették életre a forradalom eseményeit,

az amerikai Orlandoban pedig egy Daytona Beachen élő, '56-ban harcoló és akkor elmenekülő magyar hölgy személyes beszámolóján keresztül ismerhették meg a résztvevők a forradalom eseményeit.

A dél-afrikai Johennesburgban ünnepi műsorral és koszorúzással emlékezett a magyarság,

Sydney-ben pedig a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai által készített műsor mellett megnyitották az idén elhunyt Csapó András újságíró, a helyi magyar újság szerkesztéséért 50 évig felelős szerkesztő állandó kiállítását, melyet nagy érdeklődés övezett.

A norvégiai Oslóban Csics Gyula 56-os, gyermekkori naplójából olvastak fel részleteket, a felolvasást az újonnan alakult Tulipán Néptáncegyüttes nagysikerű táncelőadása követte.

Az angliai Corkban interaktív drámafoglalkozással elevenítették fel a fiatalabb korosztálynak az eseményeket, Strasbourgban és Frankfurtban pedig dokumentumfilmek vetítésével egybekötött kulturális programokkal emlékeztek a magyarok.

New York-ban október 26-án rendhagyó iskolai órák keretében ismerkednek a fiatalok a forradalom történetével, amelyet ünnepi műsor és emléktábla-avatás követ a helyi magyar háznál.

A vancouveri magyarság a forradalom kitörésének napján, október 23-án a Vancouveri Egyetemre látogat, ahol megkoszorúzzák a soproni erdészek tablóját, akik az 56-os forradalom következményeképpen a vancouveri University of British Columbián fejezték be Sopronban megkezdett tanulmányaikat.

A Liege-i Magyarok Egyesülete idén is megszervezi hagyományos Banneux-i zarándoklatát, amelyen énekléssel, imádkozással elevenítik fel, hogy a belga fiatalok november 4-én a magyar forradalom elfojtásának hírére – szolidaritásuk jeléül – gyalog vitték a „Magyarország vérben” feliratú fakeresztet az általuk tisztelt Banneux-be, a belgiumi katolikus közösség jelentős zarándokhelyére.

A Kárpát-medencében, ahol a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai végeznek szolgálatot, szintén színes programokkal várják a közösségeket.

Lupényban a forradalom képeiből '56-os zászlót formázó kollázst készítenek, Aknaszlatinán a helyi általános iskola diákjainak alkotásaiból készül kiállítás, a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeiből alapított néptánccsoport pedig a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban ad ünnepi műsort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában