válságban

2018.05.21. 09:53

Újraválasztották a venezuelai elnököt, az ellenzék tiltakozik

Újabb hat évre újraválasztották Nicolás Maduro venezuelai elnököt vasárnap.

A nemzetközi közösség bírálta a szavazás lefolytatását, az ellenzéki jelöltek pedig a választókra gyakorolt nyomás miatt illegitimnek nevezték a voksolást és a választás megismétlését követelték.

A leköszönő szocialista elnök a szavazatok 67,7 százalékát kapta, legfőbb ellenfele, Henri Falcon pedig szavazatok 21,2 százalékát – közölte Tibisay Lucena, a Nemzeti Választási Tanács (CNE) elnöke, aki „megfordíthatlan tendenciáról” beszélt. Henri Falcon elutasította a választási folyamatot.

Mintegy 20 millió szavazásra jogosult állampolgárt vártak az urnákhoz, és a választási bizottság számításai szerint a 8 603 936 leadott szavazatból Maduro 5 823 728-t kapott.

Az 52 százalékos távolmaradás a legsúlyosabb a venezuelai demokrácia kezdete, 1958 óta. A legutóbbi, 2013-ban tartott elnökválasztáson, amikor Maduro Henrique Capriles volt mirandai kormányzóval mérkőzött meg, a részvételi arány 79,69 százalékos volt.

Párthívei előtt mondott beszédében Nicolás Maduro örömét fejezte ki „a történelmi rekord” miatt.

„Soha elnökjelölt még nem nyert a nép szavazatainak 68 százalékával, és soha korábban nem előzte meg 47 százalékponttal a második helyen végzett jelöltet” – mondta a Miraflores palota előtt összegyűlt tömegnek.

„Győztünk! Most is győzedelmeskedtünk. Mi vagyunk az állandó népi győzelemmé alakult történelem ereje” – mondta az elnök, akinek az új hatéves mandátuma várhatón 2018 januárjában kezdődik.

Röviddel a hivatalos végeredmény kihirdetése előtt Henri Falcon „legitimitás híján” elutasította az elnökválasztást, és újabb választást követelt még az év vége előtt.

Maduro volt az előrehozott elnökválasztás nagy esélyese, annak ellenére, hogy az élelmiszer-, a gyógyszerhiányba és az örökös áramszünetbe, valamint a közbiztonság helyzetének romlásába belefáradt venezuelaiak 75 százaléka nem ért egyet a kormányzásával. Az országban egyhavi minimálbér egy kilogramm tejpor megvásárlására elegendő.

Az ellenzéken kívül az Egyesült Államok, az Európai Unió és a limai csoport – 14 amerikai és karibi ország – elutasítja a szavazást. Valamennyien a demokrácia aláásásával vádolják Madurót. A 2017 nyarán négy hónapon át tartott szinte mindennapos ellenzéki tüntetések ellenére – amelyeknek 125 halottja volt – felállították a rendszert szolgáló alkotmányozó nemzetgyűlést.

A kőolajárak 2014. évi beszakadása óta Venezuela, amelynek bevételei 96 százaléka a kőolajból származik. devizahiányban szenved, ami súlyos válságba döntötte a gazdaságot. Öt év alatt a Nemzetközi Valutaalap adatai szerint 45 százalékot zuhant a hazai össztermék, 2018-ban 15 százalékos csökkenés várható, az infláció pedig 13 800 százalékos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában