Ország-világ

2021.07.11. 14:41

Újabb provokáció: Isten áldja az abortuszokat!

Egy húsz méter magas Krisztus-szoborra függesztettek fel aktivisták egy molinót ezzel felirattal.

Egy politikai aktivista, művészeti csoport egy majdnem tizennégy méter széles molinót függesztett fel az egyesült államokbeli Arkansas egyik városában egy Krisztus-szoborra „Isten áldja az abortuszokat” felirattal – írja a V4NA Hírügynökség.

Az aktivisták építőmunkásnak álcázták magukat, hogy bejussanak a telekre, ahol a szobor áll. Az Eureka Springs nevű városkában az Ozark hegység közelében 1966-ban állították fel az „Ozark Krisztusa” szobrot.

Kent Butler, a szobrot karbantartó és aköré épülő rendezvényekért felelős szervezet, a The Great Passion Play igazgatója a The Christian Postnak elmondta, reméli, hogy az aktivisták politikai üzenete Jézusra irányítja az emberek figyelmét.

„Ti gonoszat terveltetek ellenem, de Isten jóra fordította azt” – idézte a Teremtés könyvét az igazgató.

A szobor közelében hetente többször előadásokat is tartanak, melyek Jézus szenvedéstörténtét, a passiót mutatják be az évi több mint ötszázezer látogatónak.

Butler szerint a politikai aktivista csoport a Krisztus-szobrot reklámfogásként és politikai beszéd eszközeként használta fel.

Az aktivisták elmondták, hogy az akció arra adott válasz, hogy egész Arkansasban és a déli államokban „drámai” módon törekednek az abortusz betiltására, írta a Fox News. A csoport közleménye az abortuszt „ünnepelni való csodának” nevezte, mondván, az „életeket ment meg”.

Végül egy helyi fafeldolgozó vállalkozás segített eltávolítani a molinót a szoborról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában