Ország-világ

2020.08.15. 15:45

Újabb három embert fogtak el az érdi lövöldözők közül (videó)

Az ügy előzménye szerint Érden az Iparos úton két többfős társaság verekedett össze, amelynek következtében egy ember meghalt, egy férfi állapota pedig továbbra is válságos.

Forrás: Terrorelhárítási Központ

A három férfi részt vett abban a tömegverekedésben, amely egy ember halálát okozta egy érdi benzinkúton. Egy enyingi és egy érdi nagycsalád tagjai szúró-vágó eszközökkel estek egymásnak július 30-án. A verekedésben az enyingiek egyik tagja egy hegyes eszközzel szívtájékon szúrta a másik család egyik tagját, aki rövid idővel később meghalt.

A történtek után a Pest megyei rendőröknek az elkövetők egy részét sikerült azonosítaniuk, egyiküket emberölés bűntettével, a többi résztvevőt csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsították meg, azóta letartóztatásban vannak – írja a Magyar Nemzet.

A nyomozást folytatva – a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével – sikerült augusztus 14-én hajnalban még két férfit elfogni. B. Krisztófer és R. István őrizetbevétele után a rendőrök Székesfehérváron elfogták F. András 28 éves enyingi lakost. Mindhármukat csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésével gyanúsítják.

Az ügyészség tájékoztatása szerint korábban tizenkét ember letartóztatását rendelték el az ügyben, most pedig újabb hármat sikerült beazonosítania és elfognia a nyomozóhatóságnak.

Egyikük egy kerékkulccsal leütötte a másik család egyik tagját, majd elvette tőle a vasvillát, és azzal kezdett el szurkálni. A másik két elfogott férfi egy-egy kihegyezett farúddal támadta meg az ellenkező érdekkörbe tartozó család tagjait. A három újabb elkövetőt csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és a Pest Megyei Főügyészség indítványt tett letartóztatásukra, mivel szabadlábon hagyásuk esetén fennáll a bizonyítás megnehezítésének veszélye és a bűnismétlés lehetősége.

Borítókép: kivágás a Police.hu videójából

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában