Ország-világ

2020.12.01. 11:42

Új terápiás protokollt vezetnek be a koronavírusos betegek kezelésére

Számos további klinikai vizsgálat is indult – jelentette be Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter.

Nyíregyháza, 2020. november 26. Ápolók ellátnak egy beteget a Jósa András Oktatókórház COVID-intenzív osztályán Nyíregyházán 2020. november 25-én. MTI/Balázs Attila

Forrás: MTI

Fotó: Balázs Attila

A koronavírus-fertőzés megelőzése és terápiája kézikönyvének módosításáról tartott online sajtótájékoztatót kedden délelőtt Kásler Miklós – tudósított róla a Magyar Nemzet. Az emberi erőforrások minisztere emlékeztetett, hogy amint a Covid-világjárvány Magyarországon is felütötte a fejét, a korábbi járványügyi tudás, illetve a szakirodalomban megjelentek alapján összegyűjtötték az ismereteket, és egy kézikönyv formájában javaslatot tettek a betegek kezelésének módjaira.

Hozzátette: ennek megfelelően

a kezdetektől alkalmazták például a hidroxiklorokint, a remdesivirt, a favipiravirt, illetve a szteroidot.

Elmondta, hogy a kézikönyvet többször felülvizsgálták, de alapvető változást nem tudtak végrehajtani, mert nem jelentek meg olyan új kezelési formák, amelyeket be lehetett volna építeni a terápiás eljárásba.

ny

Most, több hónap elteltével elérkezettnek látták az időt, hogy ismét áttekintsék, milyen lehetőségek vannak a diagnosztikában, a járványügyi intézkedések tekintetében, illetve a terápiában.

– Az elkészült kézikönyvvel kapcsolatos munkában Kollár Lajos professzor úr koordinálása mellett a magyar intenzív terápia és infektológia krémje vett részt, rendkívül magas szinten

– jelentette ki a miniszter. Kásler Miklós megemlítette, hogy számos klinikai vizsgálat indult további, ismert gyógyszerekkel azért, hogy pontosan lehessen tudni, mire lehet ezeket a terápiákat használni, és mire nem. – Felsoroltuk ezeket a lehetőségeket azért, hogy a magyar társadalmat tájékoztassuk róla, és bevezessük a terápiás algoritmusba akkor, ha már bizonyosan tudható, hogy mi a hatásuk, és mi várható tőlük – tájékoztatott a tárcavezető.

Borítókép: Ápolók ellátnak egy beteget a Jósa András Oktatókórház COVID-intenzív osztályán Nyíregyházán 2020. november 25-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában