Ukrán oktatási törvény

2017.12.13. 14:47

Üdvözlik a Velencei Bizottság ajánlásait

Közös állásfoglalásban üdvözlik az ukrajnai magyar szervezetek és történelmi egyházak a Velencei Bizottságnak az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban megfogalmazott ajánlásait, de emlékeztetnek arra, hogy a kárpátaljai magyarságot létében érintő probléma megoldását változatlanul az oktatás nyelvét szabályozó 7. törvénycikk módosításában látják.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) vezetői és a Kárpátaljai Református Egyházkerület, Kárpátaljai Római Katolikus Egyházmegye püspökei, valamint a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerületének esperese által jegyzett, az MTI-hez szerdán eljuttatott állásfoglalás szerint az aláírók üdvözlik, hogy a Velencei Bizottság állásfoglalásában jelentős részben visszatükröződnek azok az aggályok és kritikai észrevételek, melyeket az elmúlt év folyamán és különösen a törvény ez év szeptember 5-i elfogadása után a dokumentum 7. cikke előírásait illetően fogalmaztak meg.

Fontosnak és a probléma megoldását elősegítő lépésnek tekintik a szervezetek és egyházak, hogy a Velencei Bizottság indokoltaknak minősíti azokat a kritikai észrevételeiket, amelyek szerint a 7. cikk normatív szövege alapvetően különbözik attól, amelyről a kisebbségi szervezetekkel tárgyalások folytak, a jogerőre emelkedett előírások lényegesen csökkentik a kisebbségi nyelveken történő oktatás lehetőségeit, ami aránytalan beavatkozás a nemzeti kisebbségek már meglévő jogaiba, továbbá, hogy a vonatkozó nemzetközi és alkotmányos rendelkezések betartása alapvető fontosságú a nemzeti kisebbségek már meglévő és jól megalapozott jogait érintő átfogó reformok bevezetése során.

„Teljes egészében egyetértünk a Velencei Bizottság azon megállapításával, amely szerint a megfelelő megoldás minden bizonnyal a 7. cikkely módosítása lenne, és a jelenlegi rendelkezés cseréje egy kiegyensúlyozottabb és világosabb megfogalmazással bíró szövegre”

- szögezik le az állásfoglalás aláírói.

Mindazonáltal szerintük a bizottsági dokumentum számos tétele érthetetlen, illetve értelmezhetetlen, így nem tudják értelmezni a dokumentum 116. és 117. pontjainak azon részeit, amelyek szerint a 7. cikkely jogszűkítő és diszkriminatív rendelkezései annak végrehajtási folyamatában orvosolhatók lennének az e törvénytől függő speciális törvényben, illetve alacsonyabb rendű jogszabályokban, hiszen akkor – mint rámutatnak – feloldhatatlan törvényi ellentmondás keletkezne.

„Érthetetlen számunkra, mire alapozzák a Velencei Bizottság tagjai azon tételüket, hogy az ukrán hatóságoknak szándékában áll a kisebbségek nyelveinek oktatásán túl egyéb tantárgyak tanításának a biztosítása ezeken a nyelveken, és hogy a kisebbségekkel majdan folytatandó konzultációkon kialakíthatók megfelelő biztosítékok a kérdést illetően, hiszen az ukrán hatalmi szervek magatartása ennek az ellenkezőjéről tanúskodik, ráadásul Ukrajnában egy ilyen dialógusnak sem a jogszabályi, sem az intézményi feltételei nem adottak”

- állapítják meg a magyar szervezetek és egyházak.

„Mindezekkel együtt a bizottság által megfogalmazott ajánlásokat – jóllehet azok csak részben kínálnak megoldást a dokumentum elemző részében feltárt problémákra – támogatandónak tartjuk, és a magunk részéről mindent megteszünk azok megvalósítása érdekében, bár tudjuk, hogy erre a jelenlegi ukrajnai politikai helyzetben az esély minimális”

- mutatnak rá az aláírók.

„Ugyanakkor ismételten hangot adunk azon álláspontunknak, amely szerint a közösségünket létében érintő kérdés számunkra megnyugtató rendezését szervezeteink továbbra is az ukrán oktatási törvény 7. cikkelyének Ukrajna Alkotmányának és törvényeinek, valamint nemzetközi kötelezettségeinek megfelelő, a nemzeti kisebbségek szerzett jogait tiszteletben tartó módosítása jelentheti”

- emlékeztetnek az ukrajnai magyar szervezetek és történelmi egyházak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában