Trianon elfelejtésére buzdít Gyurcsány

Kifejezetten a magyar baloldal sajátossága, hogy a manapság globalizmusnak hívott kommunista internacionalizmust a nemzeti érdek elé helyezi.

Más országok baloldali erői először nacionalisták és csak utána internacio­nalisták – mondta Kiszelly Zoltán a Magyar Nemzetnek arról, hogy Trianon századik évfordulóján Gyurcsány Ferenc a békediktátumon való túllépést sürgette.

„Megvan a gyász ideje, és eljön az idő, amikor az életet folytatni kell. Itt az idő. Mert a fájdalomból, gyászból még nem épült sikeres nemzet. Csak értő cselekvésből” – írta Trianon százéves évfordulójáról Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke közösségi oldalán azt fejtegette: „Száz év elteltével is nehezen fogadja el Magyarország a trianoni döntést. Trianon mégsem egyesít, hanem megoszt. Megoszt, mert sokaknak ma is élő, eleven, személyes, családi, nemzeti fájdalom, másoknak viszont a történelem olyan ismerni való száraz ténye, mint például a mohácsi vész.” Szerinte a politikában és a történelemben nincs igazság, hanem jog van, ami „az erősek igaz­sága, természete szerint mindig a rész igazsága, az uralkodó többség vagy kisebbség igazsága, illetve az, amit ők annak tartanak, nyilvánítanak”.

Így aztán nincs egyetlen trianoni igazság se. Trianon igazsága mást jelent, legtöbbször ellenkező előjelet hordoz például Romániának, Szlovákiának, Szerbiának, és mást Magyarországnak – írta.

Mivel Trianon századik évfordulója csak június 4-én lesz, Gyurcsány Ferenc belekiáltott a pünkösdi csöndbe, hogy újra egyértelművé tegye vezető szerepét az ellenzéki oldalon – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán.

A politológus hangsúlyozta: a DK elnökének megnyilvánulása elsősorban kommunikációs fogásként értelmezhető, eszerint ha Orbán Viktor a kék sarokban áll, akkor ő a „vörös” sarokban melegít, mindig a tökéletes ellentétjét mondja annak, mint a miniszterelnök.

Ezzel Gyurcsány válaszút elé állítja a többi ellenzéki pártot, amelyek ha a kormány narratívájához alkalmazkodnak, úgy kiiratkoznának az összefogásból, a DK elnökéhez képest pedig csak valamilyen köztes, „langyos” álláspontot tudnak képviselni.

Gyurcsánynak teljesen mindegy, hogy a koronavírus elleni küzdelemről vagy Trianon századik évfordulójáról van szó, tartja magát a fundamentális, azaz mindent ellenző szerephez.

A lap felvetésére, hogy a baloldal mindig is képtelen volt osztozni a trianoni gyászban, Kiszelly Zoltán hangsúlyozta: kifejezetten a magyar baloldal sajátossága, hogy a manapság globalizmusnak hívott kommunista internacio­nalizmust a nemzeti érdek elé helyezi, míg más országok baloldali erői először nacionalisták és csak utána internacionalisták. Jól példázza ezt, amikor Medgyessy Péter 2002. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén, Erdély elcsatolása évfordulóján a budapesti Kempinski Hotelben pezsgővel koccintott román kollégájával, Adrian Năstaséval vagy amikor Gyurcsány Ferenc a 2004-es népszavazáson a kettős állampolgárság ellen kampányolt. A magyar baloldal számára a Trianon okozta trauma mindig csupán zárójelben, lábjegyzetként szerepel, míg annak területszerző nyerteseivel megértőbbnek bizonyul – hangsúlyozta Kiszelly Zoltán.

Hozzászólások

KACZIBA ANDI BLOGJA
A számok jobbak mint tegnap, de az elhalálozás ismét nagyon magas
több zűrös ügye is volt / 4 órája
Spanyolországban lett öngyilkos a magyar alvilág ismert alakja
K. F. Roland spanyolországi otthonában végzett magával – tudta meg a PestiSrácok.hu.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik PÓSCH GYÖRGY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VERÉB RÓBERT 38 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 11-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
"A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresni, aki nincs már. Nélküled szomorú, üres a ház, Még most sem hisszük el, hogy minket búcsú nélkül végleg itt hagytál. Hiába minden könny, téged visszahozni nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer még találkozunk veled." ifj. HORVÁTH LÁSZLÓ halálának 25. és HORVÁTH LÁSZLÓ halálának 8. évfordulóján szerető édesanyja, nővére és családja szerető felesége, lánya és családja
"Megállt a szív, megállt a kéz, nincsen szó az ajkadon, szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SKODA BÉLÁNÉ sz.: Fazekas Margit 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 9-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÉGH CSILLA 58 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 6-án 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek, Ha rám gondoltok, mosolyogjatok..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPP TIBORNÉ Esztike életének 98. évében elhunyt. Temetése 2020. július 14-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ERDÉLYI JÁNOS GYÖRGY kulcsi lakos tragikus hirtelenséggel 72 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. július 10-én 13 órakor lesz a kulcsi katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEGEDŰS JÁNOS 57 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 6-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa, testvér és rokon SALAMON GERGELY 92 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 7-én 11.30 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POPÁN ANTAL 93 éves korában elhunyt. Temetése július 7-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÁGOSTON LAJOSNÉ életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 10-én 10 órakor lesz a Krisztus Király temlpom altemplomában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
"Egész életeden át szívesen dolgozva szerényen éltél, Most bánatot ránk hagyva csendesen elmentél. Örök álom zárta le a Te drága szemed, Megpihenni tért két dolgos kezed." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagyanyánk, dédmamánk CS. NAGY JÓZSEFNÉ szül. Tóth Irén 88 éves korában elhunyt. Drága halottunktól 2020. július 4-én, szombaton 17 órakor búcsúzunk a nagyvenyimi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOLDOG JÁNOS szobafestő-mázoló 75 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló felesége
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OROSZ ROZÁLIA 60 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 6-án 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi kompkikötőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudtjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁLMÁN KATALIN életének 67. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 4-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi kompkikötőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
GRÁCZER FERENCNÉT, mindenki Babi nénijét, a dánieltelepi iskola volt igazgatóját 86 év után az angyalok ölelik…. A gyászoló család
"Némán elkísérnéd a felhőkön át, De az ég kapuját nem lépheted át. Engedd el, mennie kell, Hiszen Ő a földnél jobbat érdemel. Most nem éred el, De majd újra átölel, ha eljő a perc." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÓSCH GYÖRGY 47 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Végső búcsúztatója 2020. július 3-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOSSZÚ JÓZSEF (a Dunaújvárosi Építők tekecsapatának volt sportolója) életének 72. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. június 29-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi kompkikötőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KEMÉNY ILLÉS életének 66. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. június 30-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁNGINÉ TÜNDE hosszan tartó betegség után 57 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 10-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Aktuális ügyek / 6 órája
Kövér László: indokolatlanok a felhatalmazási törvényt ért kritikák
Mustra / 7 órája
Idén kevesebb film szerepel a Velencei Filmfesztiválon
A következő 3 évben / 7 órája
Macrzona Tamás lett a Lorántffy igazgatója
duol.hu
Pesti balhé / 8 órája
Új előzetest és premierdátumot kapott a nyár első magyar filmje (videó)
A Fehérvárból többen a dunaújvárosiaknál játszanak / 8 órája
Boruló erőviszonyok, kiszabaduló Gorillák
Gallai Péter
megvan a dátum / 8 órája
Eddig titkolt játékokat is leleplez végre a Microsoft