Ország-világ

2020.06.20. 10:39

Több száz faluban épülhet játszótér és óvodai játszóudvar

Több száz faluban épülhet játszótér és óvodai játszóudvar – tájékoztatott a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szombaton.

Forrás: Shutterstock

Gyopáros Alpár közleményében azt írta: lezárultak a Magyar Falu Program óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztésére, valamint közterület karbantartását szolgáló eszközök beszerzésére irányuló pályázati kiírásai.

A koronavírus-járvány ellenére is töretlen volt az önkormányzatok pályázói kedve, számos hazai kistelepülés adta be kérelmét

közölte.

Emlékeztetett: tavaly az óvodai játszóudvar fejlesztése alprogramban több mint hatszáz nyertes pályázatot hirdetett a Miniszterelnökség, eszközbeszerzésre pedig több mint ötszáz támogatott kérelem született. Az eredmények várhatóan 2020-ban is a tavalyihoz hasonlóan alakulnak fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a két pályázati kiírás keretösszege összesen ötmilliárd forint.

A Magyar Falu Program kiemelt célja az ötezer és ennél kevesebb lakosú települések népességmegtartó erejének növelése.

Ezen belül az óvodai és bölcsődei fejlesztések és az alapegészségügyi ellátás korszerűsítése a legfontosabb, hiszen ezek olyan fiatalokat céloznak meg, akik otthonteremtés, gyermekvállalás előtt állnak – fogalmazott a kormánybiztos.

A helyi életminőség javítását célzó különböző pályázati kiírásokra idén eddig több mint hétezer kérelmet adtak be a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak tette hozzá Gyopáros Alpár.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában