Nagy fogás

2020.05.29. 14:05

Több mint 30 ezer doboz adózatlan cigarettát foglalt le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai több mint 30 ezer doboz adózatlan cigarettát foglaltak le a közelmúltban egy büntetett előéletű vietnami állampolgárokból álló csoporttól.

A NAV pénteken azt közölte, a bevetési egysége egy három főből álló vietnámi csoportot ellenőrzött egy budapesti telephelyen, ahol épp egy szállítmányt pakoltak ki gépkocsijukból.

A dobozokból 459 karton különféle márkájú, zárjegy nélküli cigaretta került elő.

A pénzügyőrök a helyszínen további két vietnami állampolgárt is igazoltattak, akik az intézkedés elől a raktár mellékhelyiségében próbáltak elrejtőzni. A bujkáló bűnözőknél talált kulcsok egy másik, hatalmas raktárépületet nyitottak, ahol a járőrök további 2616 karton csempészett cigarettára bukkantak.

A kutatásokon talált 30 ezer 750 doboz cigarettát, és az annak szállítására használt gépjárművet a NAV nyomozói lefoglalták. A költségvetésnek csaknem 46 milliós kárt okoztak az orgazdák.

Az egyik elkövetőről kiderült, hogy jelenleg is gyanúsított egy hasonló ügyben, két társát pedig korábban csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt már elítélték.

A nyomozók az öt férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bíróság elé állították. A gyanúsítottak jelenleg letartóztatásban vannak, akár 5 évet is ülhetnek – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában