rajtaütés

2019.04.22. 15:16

Támadás ért egy katonai tábort Maliban

Támadás ért egy katonai tábort vasárnap Maliban a központi fekvésű Koulikoro régióban, a fegyveres erők legkevesebb tizenegy tagja életét vesztette, tizenöt támadóval végeztek – közölte a hadsereg és egy helyi tisztségviselő.

Egyelőre egy csoport sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, ugyanakkor Mali központi részét az utóbbi években az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló iszlamisták tartják rettegésben.

Az ismeretlen támadók a hadsereg Guirében lévő táborát egy tizenegy kocsiból álló konvojjal közelítették meg – közölte Niame Keita helyi tisztségviselő. „Felgyújtották a tábort és felszerelést zsákmányoltak” – tette hozzá.

A mali védelmi minisztérium megerősítette a történteket mondván a halottak mellett többen megsebesültek.

Márciusban az al-Kaida helyi ága jelentkezett egy hasonló támadás elkövetőjeként, amelyben tizenhat katona vesztette életét a központi fekvésű Mopti térségében.

Az elharapódzó erőszak miatt nyújtotta be lemondását a múlt héten Soumeylou Boubeye Maiga, Mali miniszterelnöke maga és kormánya nevében, amit az államfő el is fogadott.

Március 23-án ugyanis fegyveresek mészárolták le az Ogossagou Peulh nevű fali lakóit, mintegy 160 embert, köztük várandós nőket és időseket is. Április elején több tízezren követelték a kormány lemondását Bamako utcáin.

Az al-Kaida és a vele szövetséges fegyveres csoportok igyekeznek felszítani és kihasználni az etnikai feszültségeket Maliban,

Nigerben és Burkina Fasóban. Maliban 2013-ban a francia hadsereg avatkozott be, hogy megakadályozza a szélsőségesek térhódítását. A fegyveres milíciák azóta újraszervezték magukat, és ismét egyre nagyobb a befolyásuk Mali középső és északi részén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában