demonstráció

2017.11.21. 22:40

A szociális dömping ellen tiltakoztak a francia fuvarozók

Nem értenek egyet azzal, hogy a kiküldött munkavállalókra vonatkozó új európai uniós irányelvből kimaradnak.

Egyenlő munkáért egyenlő bérért a szociális dömping ellen tüntettek kedden a francia fuvarozók Franciaország olasz, belga és spanyol határvidékén. A tiltakozók nem értenek egyet azzal, hogy a kiküldött munkavállalókra vonatkozó új európai uniós irányelvből kimaradnak a fuvarozók.

Olaszország felé a Fréjus alagútnál mintegy 230 teherszállító jármű vesztegelt a délelőtti órákban a megmozdulás miatt, a francia-belga határnál Rekkemben a mintegy kétszáz fuvarozó forgalomlassító tiltakozása miatt tíz kilométeres dugó alakult ki délelőtt, a harmadik kritikus hely pedig Irún volt a spanyol határszakaszon.

A fuvarozók öt szakszervezete szerint a fuvarozók kihagyása a direktívából a fuvarozói szakma halálához vezethet Franciaországban, ezért találkozót kértek Emmanuel Macron államfőtől.

Az utakon a tiltakozó fuvarozók azt magyarázták az érdeklődőknek, hogy míg ők havi 200 óra munkáért 1700 eurót keresnek, addig „lengyel és más kelet-európai kollegáik sokkal kevesebbet kapnak sokkal több munkaóráért” – idézett egy, a radikális CGT szakszervezethez tartozó kamionost a francia hírügynökség. Szerinte a nagy fuvarozó cégek folyamatosan cserélik le a francia fuvarozókat kelet-európaiakra.

A francia szakszervezetek szerint a Franciaországban dolgozó kiküldött fuvarozók „modern rabszolgák” hozzájuk képest, a hétvégéiket a francia parkolókban töltik nyomorúságos körülmények között, miközben a franciák hazatérnek a családjaikhoz.

„Nem szeretnénk, ha a fuvarozók az utak rabszolgatartói lennének. A francia földön tartózkodó embereket ugyanolyan jogok illetik meg. Ha idejönnek dolgozni feleannyiért, mint amennyi nekünk jár, akkor nehéz lesz megtartanunk a munkánkat”

- mondta a francia hírügynökségnek az olasz határon Antoine Fatiga, a CGT tagja.

A francia tiltakozónap része az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) által szervezett tiltakozási hétnek.

A kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályozás fő vonalairól az EU-tagországok foglalkoztatási és szociális ügyekben illetékes miniszterinek októberi luxembourgi tanácskozásán született döntés.

Az Európai Bizottság tavaly márciusban beterjesztett javaslata értelmében a munkabér és a munkafeltételek terén ugyanazok a szabályok vonatkoznának a kiküldetésben lévő munkavállalókra, mint a helyiekre. A most elfogadott kompromisszum értelmében a fogadó ország munkajogi feltételeit 12 hónap után kellene alkalmazni, amit egyszer meg lehetne hosszabbítani hat hónappal. Az egyezség szerint a fuvarozói szektorra külön szabályokat hoznak majd, addig változatlan feltételekkel folytathatják tevékenységüket.

A külföldi munkáltatók a jelenleg hatályos szabályok értelmében nem kötelesek a fogadó országban érvényes minimálbérnél többet fizetni a fuvarozóiknak, s így utóbbiak ugyanazért a munkáért gyakran kevesebb fizetést kapnak, mint a helyiek, s egyéb költségtérítést sem kapnak szállásra vagy étkezésre, ami viszont törvény szerint jár a francia fuvarozóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában