Közel-Kelet

2017.11.02. 06:02

A szír hadsereg állásait támadta az izraeli légierő

Az incidens Homsz és Damaszkusz környékén történt – írta a libanoni Ad-Dijar című napilap, amely szerint legalább négy célpontot vettek célba. 

A nyugat-szíriai Homsz egyik ipari övezetében egy lőszerraktárt értek csapások. A rakétákat feltehetőleg még libanoni terület felett indították. A szíriai hadsereg veszteségeiről nem érkezett jelentés.

Korábban az izraeli harci gépek Szíria déli területeinél, valamint a Bekaa-völgyben jelentek meg, alacsony magasságban, a Libanon-hegység gerincétől keletre, a libanoni-szíriai határnál. Szemtanúk Baalbek várostól északra hatalmas dörrenésekről számoltak be. Az Ad-Dijar értesülése szerint a szíriai légvédelem rakétákkal válaszolt a támadásra.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező emigráns civil szervezet arról számolt be, hogy az izraeli légierő Homsztól délre egy gyárat támadott. A szíriai kormányhadsereggel szövetségben harcoló fegyveresek egyik parancsnoka szerint egy rézfeldolgozó üzemet ért találat.

Az izraeli hadsereg szóvivője nem kommentálta a történteket, csupán annyit közölt, hogy gépeik biztonságban visszatértek küldetésükből. Elmondta ugyanakkor, hogy a szíriai hadsereg, valamint a vele szövetséges, Irán-barát Hezbollah szervezet egy járműoszlopára mértek csapást.

Két hete Mohammed Bakeri iráni vezérkari főnök a szíriai fővárosban, Damaszkuszban tett látogatása során óva intette Izraelt Szíria légterének és területének megsértésétől.

A múlt hónapban Szíriából indított lövedékek csapódtak be Izraelben, aminek következtében egyes városokban megszólaltak a légiriadót jelző szirénák. Izrael ekkor közölte, hogy nem hagyja megtorlatlanul az ilyen eseteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában