Ország-világ

2021.05.01. 08:36

Szijjártó: Szlovéniába és Bahreinbe is lehet utazni bármilyen oltással (videó)

Magyarország Szlovéniával és Bahreinnel is megállapodott, hogy kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolásait és szabad utazást engednek polgáraiknak országaik között, függetlenül attól, milyen vakcinával oltottak őket – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Szijjártó Péter kifejtette,

a Szlovéniával kötött megállapodás már szombattól érvényes a Magyarországon felhasználási engedéllyel rendelkező valamennyi, így a kínai és az orosz vakcinákkal oltottak számára is.

A tárcavezető aláhúzta, Bahreinbe hétfőtől utazhatnak a magyar állampolgárok tekintet nélkül arra, hogy mely oltást vették fel.

A miniszter úgy fogalmazott,

az elmúlt hónapok alapján azt látja, a sikeres védekezés nem mindenkinek érdeke és nem is mindenkinek tetszik; van aki azt gondolja, hogy minden jóban van valami rosszabb, illetve minél rosszabb, annál jobb.

Szijjártó Péter nekik azt üzente, Bahrein volt az egyik első olyan ország, amely használni kezdte a Sinopharm oltóanyagát, a magyar szakemberek pedig sok segítséget kaptak onnan dokumentációk, illetve felhasználási tapasztalatok formájában.

Kiemelte, ezen támogatás nélkül lassabb lett volna az engedélyezési folyamat, így akár ma tízezrekkel kevesebben lennének beoltva és biztonságban.

Szijjártó Péter elmondta,

a hétvégén is több tárgyalást folytat majd külügyminiszter kollégáival és reméli, hogy jövő hét elején újabb megállapodásokat tud majd bejelenteni.

A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt arról is, tizennégy és fél órát töltött Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban, ahol sikeres tárgyalásokat folytatott, valamint a vele utazó üzletemberek is több mint 50 kétoldalú vállalati egyeztetésen vettek részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában