történelmi kihívások

2018.05.09. 14:36

Szijjártó Péter: változatlanok a következő négy év külpolitika céljai

A külügyminiszter szerint a magyar külpolitika célja, kötelessége és feladata Magyarország szuverenitásának és biztonságának megvédése, valamint Magyarország versenyképességének fenntartása és folyamatos javítása.

Budapest, 2018. május 9. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának ünnepségén az egyetem dísztermében 2018. május 9-én.

Forrás: MTI Fotó:

Fotó: Illyés Tibor

A tárcavezető a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) kari napját megnyitó előadásában kiemelte: ez nem lesz könnyű feladat, de eddig is sikerült jelentős eredményeket elérni.

A szuverenitás és a biztonság megvédése az elkövetkező időben is fontos cél, ennek megvalósítása továbbra is konfliktusokkal, jogi és politikai csatákkal fog járni

- hangsúlyozta a külügyminiszter.

Szijjártó Péter úgy vélte, a külpolitika „felminősítését” jelentette, hogy nemcsak politikai, hanem gazdasági funkciókat is adtak neki, kimondták, hogy kötelessége felismerni és érvényesíteni a magyar gazdasági érdekeket.

A nemzetközi és Európa-tanulmányok kar ünnepségén a miniszter kifejtette: az EU soha ennyi történelmi kihívás előtt nem állt egyszerre, mint most, ilyen a migráció, a terrorfenyegetettség, a háború Ukrajnában, a Brexit és az energiabiztonság megteremtése. Nem baj, hogy vita van, de az baj, hogy ha valaki a mainstreamtől eltérő álláspontot képvisel, azt európaiatlannak bélyegzik – értékelt. Hozzátette: pedig a célban egyetértenek, Magyarországnak is az erős Európa az érdeke. Megjegyezte: Magyarország szerint az erős unióhoz erős tagállamokra van szükség.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mond beszédet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának ünnepségén az egyetem dísztermében
Forrás: MTI Fotó: | Fotós: Illyés Tibor

 

Szijjártó Péter közölte:

a migrációról folytatott vitában Magyarország álláspontja szerint a migráció nem alapvető emberi jog, de az igen, hogy mindenki a saját hazájában biztonságban és békében élhessen, és ezt kell garantálni mindenkinek.

Magyarország szerint továbbá a szuverenitás egyik legfontosabb attribútuma a határvédelem képessége – mutatott rá.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy Magyarország szerint minden országnak joga van meghatározni, hogy a gazdasági és demográfiai kihívásaira milyen válaszokat fogalmaz meg, és nem fogadja el, hogy nyomást gyakoroljanak rá, hogy változtasson ezen az álláspontján.

Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, Alexander Van der Bellen, osztrák államfő a közelmúltban azt állította, hogy Soros Györgynek nincs köze az Európába irányuló bevándorlási hullámhoz, ezért Szijjártó Péter elküldte az osztrák államfőnek a Soros-terv pontjait. A levélben a magyar külügyminiszter arról tájékoztatja a politikust, hogy Magyarországon nagy vitákat váltott ki a Soros-terv, majd a magyar emberek az áprilisi parlamenti választáson egyértelműen az ország biztonságának és szuverenitásának megvédése, és a migráció megállítása mellett döntöttek.

A következő hétéves uniós költségvetést illetően a külügyminiszter hangsúlyozta: az uniós források a szerződések alapján járnak a közép-európai tagállamoknak, mert teljesítik az ezzel kapcsolatos kötelezettségeiket, hiszen kinyitották a piacaikat, és ezzel sokat nyertek a nyugati tagállamok.

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy Magyarország mindig a külpolitikája egyik fő céljaként határozta meg Ukrajna euroatlanti integrációjának támogatását, de tavaly az ukrán parlament elfogadta azt az oktatási törvényt, amelynek nyomán csak 12 éves korig tanulhatnak a diákok anyanyelvükön valamint elvennék az ukrán állampolgárságot a kettős állampolgároktól. Pedig Ukrajna kötelezettséget vállalt a NATO felé a kisebbségi jogok tiszteletben tartására, és Magyarország ezért vétózza a NATO-Ukrajna miniszteri bizottsági ülések és a NATO-Ukrajna csúcs összehívását – közölte.

Kijelentette: Magyarország szeretne visszatérni a támogató politikájához, de ez kizárólag Ukrajnán múlik. Felháborító, hogy Ukrajna annak a hamis képnek a felfestésével próbálkozik, hogy Magyarország politikáját egy harmadik fél, Oroszország határozza meg, miközben Magyarországot csak a 150 ezer kárpátaljai magyar sorsa érdekli, és nincs orosz vetülete a Kárpátaljához fűződő politikájának – hangoztatta.

A külgazdaságról szólva elmondta: az elmúlt idő változásai alapvetően változtatták meg a külpolitika jellegét és feladatrendszerét is. Magyarországra ez rendkívül nyitott gazdaságú, geopolitikai szempontból érzékeny területen elhelyezkedő országként különösen igaz – vélekedett.

Úgy látja, fel kellett ismerni, hogy az ország méreténél és katonai erejénél fogva „tőlünk valószínűleg senki nem várja” a megoldást a nagy globális válságokra. Amikor 2014-ben úgy döntöttek, hogy a külgazdasági és külpolitikai kormányzati funkciókat egyesítik, az óriási vitákat váltott ki – emlékeztetett.

Szijjártó Péter kiemelte: e döntés eredményeként 2014 és 2017 között minden évben minden külgazdasági rekord megdőlt.

Mint mondta, a világgazdaságban az autóipar különösen jelentős, és ez adja a magyar gazdaság gerincoszlopát is. Sorsfordító időszak a jelenlegi, most kell elérni, hogy a magyar gazdaság zászlóshajója, az autóipar ugyanúgy szerepet szánjon Magyarországnak az innovatív időszakában is, és minél több új technológia kifejlesztése, használatba állítása itt történjen – magyarázta.

Patyi András, az NKE rektora köszöntőjében arról beszélt, hogy

a mai az Európai Unió ünnepnapja is, ünnepeljük azt a közösséget, amelynek polgárai vagyunk.

Május 9. egyúttal a második világháború lezárásának szimbolikus dátuma is, 1945. május 9. óta „Európa a béke kontinense”, és nem szakította félbe kontinensméretű háború az azóta eltelt évtizedeket – mondta.

A rektor kitért rá: a nemzetközi és európai elkötelezettség, érdeklődés mindig része volt az NKE-jogelődök tevékenységének és az egyetem működésének. Ezért egyértelmű volt, hogy 2014-ben elhatározták: önálló karba szervezik az ezzel foglalkozó területet – közölte.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának ünnepségén az egyetem dísztermében

Forrás: MTI Fotó/Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában