Hallgassa élőben!
Fotó: Benko Vivien Cher / MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Szijjártó Péter: új világgazdasági korszak elején állunk (videó)

Egyrészről új világgazdasági korszak elején állunk, másrészről Európának súlyos biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a szlovéniai Celjében, a két kormány együttes ülése után.

Európa több irányból migrációs támadás alatt áll, és tökéletesen képtelennek mutatkozik arra, hogy az Európai Uniót a Nyugat-Balkán felé bővítse – emelte ki a tárcavezető.

Hozzátette:

az a tény, hogy most együttes ülést tudott tartani a két kormány, világosan mutatja, hogy minden idők legjobb kapcsolata és legjobb együttműködése van jelenleg Szlovénia és Magyarország között.

A migrációról szólva Szijjártó Péter kijelentette, hogy gyakorlatilag a 2015-ös hibákat követik el újra.

„Nyugat-európai politikusok rendszeresen arról beszélnek, hogy nem szabad visszatérni 2015-höz, ehhez képest a felelőtlen nyilatkozataikkal tömeges meghívásokat küldenek, hogy akik meg akarnak indulni Európa irányába, most aztán jöhetnek nyugodtan”

– mondta.

Úgy vélte: az afganisztáni kudarc komoly migrációs nyomást fog elindítani. Már most négymillió belső menekült él Afganisztánban. A migráció pedig nemcsak a szokásos biztonsági és kulturális kockázatot hozná magával, hanem súlyos egészségügyi kockázata is van – húzta alá a tárcavezető, hozzátéve: egy újabb migrációs hullám a világjárvány terjedését is felgyorsítja.

„Egyetértettünk abban, hogy az EU külső határait meg kell védeni, valamint hogy az illegális bevándorlásnak megálljt kell parancsolni, és abban is, hogy a nehéz helyzetben lévő embereknek ott kell segíteni, ahol a baj van”

– mutatott rá.

Elmondta: lebonyolítottak egy sikeres projektet Kenyában, és most abban állapodtak meg, hogy öt afrikai országban hajtanak végre közös fejlesztési projekteket: kórházakat szerelnek fel, vízgazdálkodást fejlesztenek, iskolákat újítanak fel annak érdekében, hogy a nehéz helyzetben lévő emberek élethelyzetén javítsanak, hogy helyben tudjanak maradni, ne migránsként kopogtassanak az EU külső határán.

Egyetértettek az EU bővítésének fontosságában is – mondta Szijjártó Péter, hangsúlyozva, hogy a magyar kormány részéről nagyrabecsülésükről biztosították az EU soros elnökségét betöltő Szlovéniát, amely minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a nyugat-balkáni irányú bővítés végre megindulhasson.

„Szlovénia tölti be az EU Tanácsának elnöki pozícióját, Magyarország pedig a visegrádi csoportét, és ebből a két tisztségből adódóan összeadjuk az erőinket, hogy az EU egyik legfontosabb politikájának, a bővítéspolitikának végre valami sikere legyen”

– szögezte le a miniszter.

Az energiabiztonságról szólva arról tájékoztatott: a villamosenergia-hálózat összekötéséhez szükséges vezetékeket az ezért felelős magyar cég októberre szállítja le a szlovén-magyar határra, így a jövő év tavaszától a két ország közötti villamosenergia-összeköttetésen már tudnak áramot forgalmazni.

Elmondta továbbá, hogy az OTP Csoport, illetve a Mol Nyrt. a vállalatfelvásárlások nyomán tovább erősítette pozícióját Szlovéniában. Az OTP 30 százalékos piaci részesedésével a legerősebb bank lesz az országban, a Mol pedig 173 benzinkutat fog működtetni Szlovéniában, és a piac második számú szereplőjévé válik.

„Az a tény, hogy a legnagyobb magyar vállalatok részt vesznek a szlovén gazdaság fejlesztésében, még szorosabban összeköt minket”

– fogalmazott.

Dosszié

Végezetül leszögezte: számunkra fontos Szlovénia biztonsága, ezért Magyarország, a magyar légierő a jövőben is ellátja a légtérrendészeti, légtérvédelmi feladatokat az olasz légierővel közösen.

A sajtótájékoztató előtt megállapodást írtak alá a humanitárius és nemzetközi fejlesztési együttműködésről, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a szlovén kisvállalkozói kamara együttműködéséről, a szlovén Pipistrel és a magyar Genevation cégek közötti technológiai transzferről. Emellett a magyar és a szlovén miniszterelnök szándéknyilatkozatot írt alá a tervezett Közös Alapról.

Borítókép: Orbán Viktor magyar (b2) és Janez Jansa szlovén kormányfő (j2) tárgyal a szlovéniai Celjében 2021. szeptember 15-én. A miniszterelnök mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b3) és Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára (b).

Hozzászólások

költségvetési csalás gyanú
Még mindig nyomoz a NAV a Momentumnál
az UTE ellen / 28 perce
Ma hazai pályán lehetőség van a javításra
Gyász
„Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa MAJOR BÉLA baracsi lakos 78 éves korában, 2021. szeptember 13-án örökre megpihent. A temetéséről a későbbiekben intézkedünk. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett halottunk PALOTAI JÁNOSNÉ (sz.: Hegedűs Irén) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Köszönjük, hogy éltél, és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél." Soha el nem múló fájalommal emlékezünk JUHÁSZ GÁBOR élt 35 évet halálának 1. évfordulóján. Szerető, szülei, testvérei, unokahúgai
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ (sz.: Némedi Julianna) 90 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 16-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VAJDA ISTVÁN (Öreg) 90 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCZKA KATA 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk, nagypapánk SZABÓ JÁNOS életének 74. évében örökre megpihent. Búcsúztatására 2021. szeptember 22-én 10 órakor a kisapostagi yacht kikötőben kerül sor. Gyászolják gyermekei: Anita, Zorica és családjaik
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott." Emlékezünk és fájó szívvel gondolunk FELFÖLDI JÓZSEFNÉ szül.: Oláh Margit egykori gyógypedagógusra 2020. augusztus 25-én bekövetkezett halálának 1. évfordulóján. Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik 2020. szeptember 10-i temetésén részt vettek. Soha nem feledünk: családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LÁSZLÓNÉ Piroska az egykori Vasmű úti élelmiszer üzlet vezetője 87 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 13-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki a Dunasori Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona összes dolgozójának PALOTAI JÁNOSNÉ lelkiismeretes, odaadó ápolásáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALOTAI JÁNOSNÉ (sz.: Hegedűs Irén) életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 10-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik FERENCI TIBORNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÉZES LAJOS életének 95. évében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 8-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mindazokkal, akik ismerték és szerették őt tudatjuk, hogy CSIKAI BERTALAN a (Dunaferr Zrt - nyugdíjas kovácsmestere) 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás után, kérésének megfelelően, szűk családi körben köszönünk el tőle. A gyászoló család
Köszönetet mondunk a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik CSÓTI MIHÁLYNÉ hamvasztás utáni búcsúztatásán részt vettek, urnahelyénél a kegyelet virágait elhelyezték, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik VIRÁG ISTVÁN daruszentmiklósi lakos temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
"Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BOZÓ FERENCNÉ Kocsis Borbála Tünde halálának 10. évfordulóján. Szerető férje, fiai és szülei
Köszönetet mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, a mentőállomás dolgozóinak, volt munkatársaknak, szomszédoknak és mindazoknak, akik SCHIRMER LAJOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban bármely módon osztoztak.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FERENCI TIBORNÉ 75 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 3-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Szeretett édesapánk DR. KÁCSOR FERENC búcsúztatóval egybekötött temetése 2021. augusztus 30-án 11.30-kor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. rendezvénytermében. Kérünk mindekit, hogy csak egy szál virággal rója le kegyeletét. Gyászoló családja
allergia / 28 perce
A tetőzésen már túl van a parlagfű pollenszórása
teol.hu
hátborzongató / 41 perce
Szörnyű, ami kiderült: 72 éves nőt erőszakolt meg Maddie feltételezett gyilkosa
ezt is elrontották / 51 perce
Gyurcsány szivárogtathatta ki az őszödi beszédet, de elszámította magát
ritka alkalom / 59 perce
Tóth Gabi kivételt tett és megmutatta: kiköpött Krausz Gábor a kislányuk, Hannaróza
ArtPass.Cards / 1 órája
Kriptotőzsdére mennek a legjobb magyar kortárs művészek alkotásai
borzasztó baleset / 1 órája
Babakocsit toló apát gázoltak el: mentőhelikopter érkezett a helyszínre