Ellenállunk

2018.04.12. 11:10

Szijjártó Péter: a Soros-birodalom növekvő nyomást gyakorol ránk

Miközben Európában a magyar emberek által kifejezett politikai akarat a legerősebb, legegyértelműbb és legvilágosabb politikai akarat.

Forrás: mti

A választás eredményét követően fokozni fogják a nemzetközi nyomásgyakorlást Magyarországgal szemben, de a kormány megújult erővel továbbra is ellenáll ennek – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újságíróknak csütörtökön Dunakeszin.

A tárcavezető a vasárnapi országgyűlési választás eredményét értékelve kifejtette: a választás történelmi jelentőségű volt. Nyolc év alatt Magyarországon három parlamenti választást tartottak, és mindhármat ugyanaz a Fidesz-KDNP nyerte meg, mindhármon elsöprő, kétharmados parlamenti többséget biztosítottak nekik az emberek, ráadásul legutóbb már rekordokat döntő részvétel mellett – mutatott rá.

Úgy látja, mindez azt jelenti, hogy Európában a magyar emberek által kifejezett politikai akarat a legerősebb, legegyértelműbb és legvilágosabb politikai akarat.

Ma Magyarországon áll a legszélesebb körű, legátfogóbb és legdemokratikusabb felhatalmazás a kormányzati munka mögött – mondta.

Szijjártó Péter közölte: a magyar emberek döntése egyértelmű a múlt és a jövő vonatkozásában is, vagyis a magyarországi viszonyok, a kormányzati teljesítmény megítélésben, illetve annak tekintetében, hogy milyen irányt akarnak szabni Magyarországnak. A választás során világos volt, hogy akik a kormányoldalra szavaztak, milyen jövőt akarnak látni, és hogy akik nem, azok milyen jövőképre adták a voksukat – mondta.

Kijelentette: ugyanakkor Brüsszelben tovább folyik a magyar emberek és akaratuk semmibevétele.

Ma az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) a Magyarországról szóló jelentésről tárgyal, „ma mutatják be a Soros-jelentést” – közölte. Hozzátette: négy napnak kellett eltelnie a választás után ahhoz, hogy Brüsszelben újra támadást indítsanak Magyarországgal szemben.

A külügyminiszter felidézte: szerdán megkeresték a LIBE-bizottságot, hogy a magyar kormány képviseletére legyen lehetőség, hogy kifejthessék az álláspontjukat. Azonban a bizottság vezetői ezt a kérést visszautasították.

Ezzel „leleplezték magukat”, a LIBE-bizottság „súlyosan antidemokratikus” eljárást folytat az országgal szemben, hiszen nem számít nekik a magyar emberek véleménye, akarata – közölte. Hozzáfűzte: márpedig Magyarországot a magyar emberek döntése alapján a kormány képviseli.

Megjegyezte: erre a kormánynak egyértelmű felhatalmazása van, ezzel szemben a LIBE-bizottságnak semmilyen felhatalmazása nincs semmilyen ügyben Magyarország képviseletére, „pláne nincs felhatalmazása a magyar emberek akaratának semmibevételére”.

Úgy látja, a választási kampányban is számos nyílt beavatkozási kísérlet volt a belpolitikai folyamatokba, azonban a magyar emberek világossá tették, hogy „köszönik szépen a tanácsokat”, de majd ők eldöntik, hogyan nézzen ki Magyarország jövője.

„Dacára a Soros-hálózat mindenfajta beavatkozási kísérletének”, dacára az EU vagy az EP minden beavatkozási kísérletének, a magyarok saját maguk világos döntést hoztak – mutatott rá.

Szerinte „ennek ellenére a politikai támadássorozatot Brüsszel folytatja Magyarországgal és a magyar emberekkel szemben”. Holott a magyarok „minden kétséget kizáró felhatalmazást adtak a bevándorlásellenes kormány számára”, hogy folytassa munkáját – közölte.

Azt mondta, „a Soros-birodalom, azok, akik beavatkoztak a magyar választási folyamatba”, most rendkívül csalódottak, mert minden kísérletük ellenére a magyar emberek nemet mondtak a bevándorláspárti politikára és azokra a pártokra, amelyek ilyen álláspontot foglaltak el a kampányban.

Ezután a nemzetközi nyomást növelni fogják Brüsszelben, New Yorkban és Genfben, de a választás eredményéből fakadóan a kormány „megújult erővel, megkettőzött akarattal” ennek a nyomásgyakorlásnak ellenáll, ahogyan eddig is – mondta.

Közölte: a LIBE-bizottságban bemutatandó jelentést egy szélsőségesen bevándorláspárti képviselő készíti elő, aki a betelepítési kvóta szószólója, és azt követelte, hogy „azt a terroristát, aki a magyar rendőrökre támadt”, aki „a magyar területi szuverenitás elleni támadást vezényelte”, engedjék szabadon.

Szijjártó Péter kiemelte: az elkövetkező időben „a bevándorlásellenes politikánk és a nemzeti szuverenitás védelme” továbbra is a kormányzati politika középpontjában áll, mindegy, milyen nyomásgyakorlás lesz, mindegy milyen támadásokat indítanak ellenünk.

Közölte: a júniusig tartó időszak „kifejezetten intenzív lesz”, mert addig az EU „át akarja nyomni” a kötelező betelepítési kvótát, a júliusban kezdődő osztrák soros elnökség előtt ezt mindenképpen meg akarják tenni. Májusban lesz a negyedik tárgyalási fordulója az ENSZ migrációs csomagjának, ott is az EU és az ENSZ részéről próbálnak majd „minket harapófogóba szorítani”, hogy megtörjék az ellenállásunkat, de ez nem fog menni – mondta.

Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy az ellenzék választási csalást emleget, azt mondta: „a tények és a számok nagyon sokatmondók”, a Fidesz-KDNP 2,6 millió szavazatot kapott, a második helyen végzett párt 1 milliót.

A különbség 1,6 millió voks, ehhez képest az ellenzéki médiában az olvasható, hogy „három-négy-öt helyen esetleg 20 ikszet rossz helyre húztak” – fogalmazott. Hozzátette: rekordrészvétel mellett egy pártcsalád megkapta a szavazatok 49 százalékát.

Szijjártó Péter szerint a vesztesek jellemét az mutatja meg, hogyan tudják elviselni a vereséget. Aki ma a választás legitimitását kérdőjelezi meg, az a magyar emberek demokratikusan kifejezett akaratát veszi semmibe – mondta. Hozzátette: ha nem az ellenzék nyer meg egy választást, „akkor már nincsen demokrácia”, és jól láthatóan a nemzetközi liberális politika erre épül; „ha a liberálisnak nevezett erők nyernek, akkor van demokrácia, ha meg nem ők nyernek”, akkor az már nem demokrácia.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2018. január 18-án

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában