Ország-világ

2020.06.26. 12:14

Szijjártó: júliustól korlátozások nélkül utazhatunk Ciprusra is (videó)

A Wizz Air júliustól heti hét járatot indít Ciprus és Magyarország között – mondta el a külgazdasági és külügyminiszter a Nikos Christodoulides ciprusi külügyminiszterrel tartott ciprusi sajtótájékoztatón.

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

Fotó: BORSOS MATYAS

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy kollégájával egyetértettek abban, hogy a két országnak közös érdeke a szigorú határellenőrzés az Európai Unió külső határain.

Leszögezte, hogy határozottan fel kell lépni az embercsempész-hálózatokkal, illetve a velük együttműködő civil szervezetekkel szemben.

A politikus elmondta, hogy a következő hetekben napirenden lesz az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok között létrejött, és 2020 urán meghosszabbítani kívánt cotonoui megállapodás újratárgyalása.

„Brüsszel újabb kísérletet tesz a migráció legalizálására, arra, hogy újabb migránsokat engedjen be Európába, de mi ezt a lehető leghatározottabban ellenezzük”

- jelentette ki, hozzátéve, hogy az elkövetkező időszakban „kőkemény vitákra” készül az ügyben.

Aláhúzta, a koronavírus miatt

az utóbbi hónapokban milliók veszítették el munkájukat Európában, rajtuk kell segíteni, az újabb bevándorlók érkezése felborítaná a munkaerőpiaci folyamatokat,

ami ellentétes az európai emberek érdekeivel.

Szijjártó Péter délelőtt megbeszélést folytatott Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnökkel is.

A teljes sajtótájékoztatót itt megtekintheti:

A ciprusi kiruccanásról készült galériát pedig itt:

 

Borítókép: Szijjártó Péter Nikos Christodoulides ciprusi külügyminiszterrel beszélget

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában