Illegális bevándorlás

2018.06.11. 22:10

Európa határai továbbra is védtelenek

Törökország felmondta a Görögországgal megkötött visszafogadási megállapodását, ez azt jelenti, hogy a törökök innentől kezdve nem fogadnak vissza illegális bevándorlókat Görögországból.

Split, 2018. június 11. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Enzo Moavero Milanesi olasz külügyminiszter (b) a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) külügyminisztereinek konferenciáján a horvátországi Splitben 2018. június11-én. MTI Fotó: KKM

Fotó: KKM

Európa biztonsága kizárólag a törökök jóindulatán múlik, Európa határai továbbra is védtelenek – mondta Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A politikus azután nyilatkozott erről, hogy hétfőn részt vett a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) tagállamainak külügyminiszteri találkozóján a horvátországi Splitben.

A miniszter nyilatkozatában hozzátette:

Szijjártó Péter szerint ez egy rendkívüli figyelmeztető jel arra vonatkozólag, hogy mennyire törékeny az a helyzet, amely Európa déli határánál kialakult.

Ha az EU-török megállapodás is a görög-török megállapodás sorsára jut, akkor egy újabb nagyon komoly hullám indulhat meg a nyugat-balkáni útvonalon, pillanatok alatt több százezer illegális bevándorló érkezhet meg Magyarország déli határához – mondta a tárcavezető.

Szijjártó Péter kijelentette: a nyugat-balkáni útvonalon az egyetlen olyan védvonal, amely létezik, és valóban működik, az a Magyarország déli határán felhúzott kerítés.

Sajnos nagyon riasztó fejlemények történnek Európától délre: világosan látszik, hogy az elmúlt három és fél esztendőben Brüsszel képtelen volt kiépíteni az EU déli védvonalát – hangsúlyozta.

A veszély tehát itt van, és egyre növekszik – mondta, majd hozzátette: a találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy szükség van egy közös politikára, amely nem ösztönzi a migránsokat arra, hogy elinduljanak Európa felé. A migrációt a kiváltó okoknál kell kezelni. A migránsokat kibocsátó országokkal olyan szorosabb együttműködésre van szükség, amellyel el lehet érni, hogy a migráció megszűnjön – szögezte le a miniszter.

A miniszter telefonos nyilatkozatában elmondta: a találkozó napirendjén szerepelt a migráció mellett az Európai Unió (EU) bővítése is, de mindenki arról beszélt, hogy egy új nyugat-balkáni migrációs útvonal van kialakulóban.

Szijártó Péter az egynapos konferencián kétoldalú megbeszélést folytatott Enzo Moavero Milanesi olasz külügyminiszterrel, valamint Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel is.

A KEK a térség országai közötti kapcsolatok legnagyobb (tizenhét országot és csaknem 200 millió lakost magában foglaló), nem intézményesített együttműködési kerete. Az együttműködés folyamatosságát az adott évben elnöki funkciót ellátó ország, 2018-ban Horvátország biztosítja.

A kormányfők évente egy alkalommal tanácskoznak, külügyminiszteri találkozókat pedig félévenként tartanak.

Borítókép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Enzo Moavero Milanesi olasz külügyminiszter (b) a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) külügyminisztereinek konferenciáján a horvátországi Splitben 2018. június11-én.

MTI Fotó: KKM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában