van takargatnivaló

2020.10.29. 08:32

Személyes találkozókon nyomulnak az NGO-k

A Nyílt Társadalom Alapítvány a jogszabályalkotást is befolyásolja az Európai Unióban.

Bőven van takargatnivalója az Európai Bizottságnak, amit most már bizonyítható tények támasztanak alá – jelentette ki Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. A központ európai uniós kutatócsoportja szerdán, sajtótájékoztatón mutatta be legfrissebb elemzését, amely azt vizsgálta, hogy mely nem-kormányzati szervezetek (NGO-k) igyekeznek befolyásolni az Európai Bizottság politikai és jogszabály-előkészítő munkáját – írja a Magyar Nemzet.

A vizsgálat során kiderült, hogy a nyílt társadalmat támogató Open Society European Policy Institute (OSEPI) az Európai Parlamenten túl az Európai Bizottság döntéshozatali folyamataiba is beépült – mondta el Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. Hozzátette, a progresszív politikai agenda pillérjeit képező migrációt, a genderkérdések, valamint az emberi jogok területét az Európai Bizottság Átláthatósági Nyilvántartásából kinyert adatok segítségével vizsgálták meg, amelyből egyértelműen kiderült:

az OSEPI ezeken a kulcsterületeken is jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy saját álláspontjának megfelelően irányítsa a szakpolitikákra vonatkozó fellépést és jogszabályalkotást.

Kovács István szerint a lobbitalálkozók elemzése alapján megállapítható, hogy Frans Timmermans alelnök az első számú szereplő a progresszív agenda közvetítésében, a holland politikus a nyílt társadalom hálózatának helytartója az Európai Bizottságban. Őt – mint a legkeresettebb lobbicélpontot – Vera Jourová liberális cseh alelnök követi.

Az Alapjogokért Központ elemzéséből kiderül, Jourova az első helyen áll például a genderkérdésben, tehát ő volt a témával foglalkozó NGO-k első számú kapcsolata és célpontja a Bizottságban. Ez nem meglepő, lévén, hogy Jourova a jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és esélyegyenlőségért felelős biztos pozícióját töltötte be.

Rendszeresen fogadta az OSEPI munkatársait: a számok azt mutatják, hogy az OSEPI második legfontosabb embere az Európai Bizottságban Jourova.

Kovács Attila, az Alapjogokért Központ projektvezetője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a lobbitalálkozók elemzésének egyik fő következtetése, hogy a legbefolyásosabb NGO-k nem az Európai Bizottság hivatalos társadalmi vitájának folyamatában mondják el javaslataikat, hanem

álláspontjukat inkább személyes találkozókon közlik, ahol a megbeszélések konkrét tartalma rejtve maradhat.

A társadalmi véleményezésre bocsájtott migrációs kérdésekben számos Európán kívüli, afrikai NGO csatornázza be az álláspontját, ezek azonban leggyakrabban olyan szereplők, akiknek valószínűsíthetően nem a migráció megállítása, hanem annak EU-n belüli kezelése a célja. A migráció terén a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság volt a legaktívabb, amely lobbiszervezetet a volt brit munkáspárti politikus, David Miliband vezet.

Emberi jogi kérdésekben az Amnesty International és a Human Rights Watch, míg a gendertémában a Women Political Leaders nevű politikai szervezet volt a legaktívabb politikai NGO.

Utóbbi elnöke Silvana Koch-Mehrin, aki egyben a német Szociáldemokrata Párt politikusa is. Kovács Attila hangsúlyozta: az Európai Bizottság ezen NGO-k költségvetéséhez jelentős – az európai adófizetők által biztosított – támogatással járul hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában