Járvány

2020.04.21. 21:50

Százötvenen megfertőződtek egy görög menekültszálláson

A polgári védelmi miniszter helyettese elmondta, hogy a fertőzöttek eddig tünetmentesek.

Százötven migráns fertőződött meg az új koronavírussal egy dél-görögországi menekültszálláson – közölte Níkosz Hardaliasz, a polgári védelmi miniszter helyettese kedden, miközben az athéni vezetés fokozatosan lazítana a járvány miatt elrendelt szigorításokon.

Hardaliasz szerint az Athéntól 170 kilométerre délre fekvő Kranidi településének menekültszállásán lévő fertőzöttek eddig tünetmentesek. „Nincs ok pánikra” – hangoztatta. „Az általunk foganatosított intézkedések alkalmasak a vírus terjedésének kordában tartására” – tette hozzá.

A menekültszállást, ahol a legfrissebb eseteket kimutatták, április 16-án helyezték karantén alá. Ez már a harmadik ilyen létesítmény, amelyben fertőzötteket mutattak ki.

Nótisz Mitarákisz görög bevándorlási és menekültügyi miniszter arról számolt be, hogy a menekültszállás 497 lakóján azt követően végezték el a koronavírus-tesztet, hogy egy várandós nő szervezetében kimutatták a fertőzést a múlt héten. Tisztségviselők szerint a főleg afrikai államokból származó migránsok között sok gyerek is van a szálláson.

Szotirisz Ciodrasz, az athéni egészségügyi minisztérium illetékese pedig arról számolt be, hogy a legfrissebb adatok szerint egy fertőzött személy átlagosan kevesebb mint egy másik embert fertőz meg a vírussal. „Ez ad némi teret az intézkedések óvatos és fokozatos enyhítésére” – mondta.

Sztéliosz Pecasz görög kormányszóvivő szintén arról számolt be, hogy a kabinet egy átmeneti terven dolgozik, hogy fokozatosan feloldhassák a szigorításokat. Mint mondta, a bíróságok már április 27-én megkezdhetnék működésüket. „A normalitáshoz való fokozatos visszatérés szimbolikusan az igazságügyi szolgálatokkal veszi kezdetét április 27-én” – jelentette ki Pecasz.

Olaszországgal, Spanyolországgal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával összehasonlítva Görögországban jóval kevesebb a fertőzöttek (2401) és az elhunytak (121) száma, szakértok azonban attól tartanak, hogy a kór az országban tartózkodó nagyszámú menedékkérő körében is elterjedhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában