Járvány

2020.04.14. 17:14

Svédországban ezer fölé emelkedett az elhunytak száma

A skandináv országban az egészségügyi hatóságok összesítése szerint kedd délutánra 11 445-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma, a halottaké pedig 1033-ra nőtt.

Svédország ezzel messze maga mögött hagyta Norvégiát (6605 fertőzött és 134 haláleset), illetve Dániát (mintegy 6691 fertőzött és 299 haláleset), igaz 10,3 millió lakosával majdnem kétszer annyian lakják, mint a másik két skandináv államot külön-külön.

Anders Tegnell, a svéd egészségügyi szolgálatjárványügyi szakértője szerint a halottak nagy száma azzal magyarázható, hogy a vírus elérte az idősotthonokat is. „Nyilvánvaló, hogy a fertőzés szempontjából ez a korosztály kényes közeget alkot, ami sok halálesetet jelent, ha a járvány elér hozzájuk” – tette hozzá.

Svédország a legtöbb európai államtól eltérő stratégiát követ a járvány elleni küzdelemben: nincsenek kijárási korlátozások, az iskolák, az éttermek és a sportlétesítmények nyitva tartanak. Emellett az 50 főnél kisebb rendezvényeket is meg lehet tartani.

Svéd kutatók kedden élesen bírálták az egészségügyi hatóságok eddigi intézkedéseit, és sürgették a politikai vezetést, hogy „gyors és radikális intézkedésekkel” gátolja a járvány további terjedését az országban. A Dagens Nyheter című stockholmi napilapban megjelent véleménycikkben az iskolák és vendéglátóhelyek bezáratását követelték. Szorgalmazták ezen felül az idősotthonokban dolgozók megfelelő védőfelszereléssel való ellátását, illetve az egészségügyi dolgozók körében a tömeges koronavírus-tesztek végrehajtását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában