magyarság

2017.11.18. 20:06

Surján László: Van lehetőség arra, hogy egymást kölcsönösen tiszteljük

Az Európai Parlament volt alelnöke szerint Erdély és Románia egyesülése centenáriumán magyaroknak és románoknak el kell viselniük a másik örömét, és el kell viselniük a másik bánatát. 

Surján László az aradi városházán beszélt erről szombaton az általa alapított Charta XXI megbékélési mozgalom szombati konferenciájának megnyitása előtti sajtótájékoztatón. Úgy vélte: lehetetlen küldetésként lehetne címkézni a román és magyar értelmiségiek megbékélési kezdeményezését, de a történelem megtanította a két népet a lehetetlen helyzetek megoldására. Úgy vélte: azt kell megértetni, hogy ami az egyik nemzetnek öröm, az a másiknak bánat.

„Innen most az az üzenet megy Bukarestbe és Budapestre egyaránt, hogy van lehetőség arra, hogy egymást kölcsönösen tiszteljük” -

fogalmazott a mozgalom elindítója. Megjegyezte: az Európai Unió nem arról szól, hogy románok és magyarok egymást marcangolják. Olyan idők járnak, amikor a két nép egymásra szorul. Úgy fogalmazott:

„Szeretnénk megmutatni, hogy románok és magyarok akár a legkényesebb témákról is tudnak egymással úgy beszélni, hogy abból nem harag, hanem legalábbis megértés, ha nem is egyetértés jön ki”

A sajtótájékoztatón a házigazda szerepet betöltő Gheorghe Falca, Arad nemzeti liberális polgármestere kijelentette: városa garanciát vállal az üzenet képviseletére. Hozzátette: ha az aradi megbékélés parkjából – ahol egymással szemben helyezkedik el az aradi vértanúkra emlékeztető Szabadság szoborcsoport és az 1848-as román forradalom diadalíve – megmutatják azokat az értékeket, amelyekben hisznek, 2018 szép év lesz mind a románok, mind a magyarok számára, és arról gondolkodhatnak, hogy milyen közös tennivalóik vannak a következő száz évben mind Romániában, mind pedig az EU-ban.

A sajtótájékoztatón Gabriel Andreescu bukaresti emberi jogi aktivista fogalmazta meg, hogy nemcsak a román-magyar, hanem a román-román megbékélésre is szükség van. Amint elmagyarázta: a román társadalom is megosztott Erdély és Románia egyesülése 1918-as kinyilvánításának a centenáriuma előtt, mert vannak, akik magyarellenes kampány gerjesztésére használnák ki a centenáriumot.

Andreescu úgy vélte: a Román Akadémia tagjainak a februári magyarellenes, xenofób felhívása „kipukkant” ugyan, ennek ellenére 2018 veszélyekkel teli év lesz, mert a román ünneplés a beteljesedés érzése helyett magyarokkal szembeni ellenséges hangulatot alakíthat ki Romániában.

A Közös múlt, európai jövő című konferencia programjában román és magyar értelmiségiek előadásai szerepelnek a román-magyar viszonyról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában