ünnepség

2020.10.28. 18:53

Soltész Miklós: fontos, hogy az egyházak értékeket adjanak tovább

Az önkormányzatoknak és az egyházaknak is mindent meg kell tenniük a teremtett világ természetes rendjének fenntartása érdekében.

Fontos, hogy az egyházak továbbadják a családba vetett hit és a férfi-nő kapcsolat értékét – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Debrecenben, egy református óvoda bokrétaavató ünnepségén.

Soltész Miklós hangsúlyozta: az önkormányzatoknak és az egyházaknak is mindent meg kell tenniük a teremtett világ természetes rendjének fenntartása érdekében. „Ha az egyház tovább tudja adni ezeket az értékeket, akkor Magyarországon nem lesz az a gender-őrület, ami Nyugat-Európában jellemző, és aminek következtében családokat tesznek tönkre” – fogalmazott.

Hozzátette: a Magyarországi Református Egyház komoly feladatot vállalt azzal, hogy mintegy 30 milliárd forintból országszerte új óvodákat épít. A fejlesztés jól illeszkedik a kormány tíz évvel ezelőtt elindított programjához, amelynek eredményeként 16 ezer új óvodai férőhely jött létre Magyarországon. A mintegy 330 ezer óvodás közül 26 ezren valamelyik felekezet intézményébe járnak – fűzte hozzá.

Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett: a kormány 2010-ben azt a célt tűzte ki, hogy az egyházi intézmények aránya érzékelhető részt tegyen ki a magyar oktatási rendszeren belül. „Szerte az országban jól halad ennek a célnak az elérése, amelynek során azt a tényt ültetjük át a gyakorlatba, hogy Magyarország, a magyar emberek legszilárdabb erkölcsi alapja a keresztény tanításon alapszik” – mondta.

Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere kiemelte: a város református oktatási intézményeiben Debrecen hagyományait megtartó nevelés folyik, amely segít a családoknak az értékek megőrzésében. Iszlai Endre, a Debrecen-Nagysándor-telepi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora hangsúlyozta: a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramjának keretében állami támogatással 66 óvoda épül, illetve újul meg.

A Tiszántúlon és a Dunamelléken 23-23 óvodát, a Tiszán innen és a Dunántúlon pedig 10-10 óvodát érint a beruházás. A reformátusok egyházközségi, egyházmegyei és egyházkerületi óvodáiban jelenleg 7100 férőhely van, a program befejezését követően 3200 gyermekkel többet tudnak majd ellátni, és ötszázzal nő a foglalkoztatottak száma – ismertette.

A debreceni Nádsíp utcában egy 3600 négyzetméteres telken 844 négyzetméteres óvoda épül. A négy csoportszobában összesen 100 gyermeket tudnak ellátni. A 370 millió forintból megvalósuló beruházás a tervek szerint jövő nyárra készül el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában