Ostrom alatt áll Európa

2020.09.24. 19:44

Salvini tagadja, hogy bűncselekmény lett volna a migránscsoport tavalyi megállítása

A több mint ötvenoldalas dokumentumot a Liga párt vezetőjének ügyvédei nyújtották be a szicíliai Catania bíróságán.

Tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el a Gregoretti katonai hajóval tavaly nyáron érkezett migránscsoport feltartóztatásával Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter abban a dokumentumban, amelyet csütörtökön nyújtottak be az ügyet tárgyaló bíróságnak.

A több mint ötvenoldalas dokumentumot a Liga párt vezetőjének ügyvédei nyújtották be a szicíliai Catania bíróságán, majd nyilvánosságra is hozták az október 3-án kezdődő tárgyalás előtt.

Salvini elutasítja a vádat, miszerint bűncselekményt követett el, egyebek között azzal, hogy túszul ejtette a csoport tagjait, amiért tizenöt évig terjedő börtönt kockáztat.

A politikus mentelmi jogát februárban vonták meg, de mivel volt kormánytagról van szó, az úgynevezett miniszteri bíróság testülete előtt lesz a tárgyalás. A helyszín azért Catania, mivel az eljárást a szicíliai ügyészség indította.

A védekezési iratban a Liga és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) volt közös kormányának belügyminisztere napról napra részletezte a történteket tavaly július 25-től kezdve, amikor a Gregoretti katonai hajó egy 135 fős migránscsoportot vett fedélzetére. A hajó kikötésére Málta nemet mondott, miközben az olasz hatóságok Szicíliába szállították a betegeket és a várandós nőket.

A hajó július 28-án engedélyt kapott a kikötésre a szicíliai Augustában, a migránsok partra szállását azonban Salvini nem engedélyezte. Feltételként azt szabta, hogy a csoport tagjai ne maradjanak Olaszországban, hanem osszák szét őket az erre önkéntesen jelentkező európai uniós tagállamok között.

Salvini leszögezte: a hajón végül százan maradtak, s nem voltak veszélyben, ellátásuk és egészségügyi ellenőrzésük folyamatos volt.

Várakoztatásuk a szétosztás európai megszervezése miatt bizonyult szükségesnek, és mindez a kormány teljes bevonásával zajlott.

Megjegyezte, tavaly októberben az Ocean Viking civil mentőhajó tizenegy napig nem kapott kikötési engedélyt, mégsem állítják bíróság elé az új kormány tagjait.

Matteo Salvini kiemelte, hogy a Gregorettivel érkező migránsok között legalább két embercsempész is volt. A védelem idézte Luca Palamara volt bírót is, aki egy lehallgatott telefonbeszélgetésben azt mondta, hogy az ügyészségek Salvinit ártatlannak tartották, de „politikai okokból” „muszáj volt” őt támadni.

Nunzio Sarpietro, a cataniai miniszteri bíróság elnöke a La Repubblica című újságnak arról számolt be, hogy Salvinit „nyugodt” légkör várja. A lap szerint a vádat Andrea Bonomo helyettes ügyész képviseli, miután Carmelo Zuccaro államügyész visszalépett.

A civil szervezetek és az embercsempészek közötti kapcsolatok ügyében elsőként vizsgálatot indító Zuccaro kétszer is nemet mondott a Salvinivel szembeni vádemelésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában