Ország-világ

2020.07.23. 14:00

Rövidesen vége lehet a Jobbiknak

Az évtized elején még sikeres pártnak várhatóan saját frakciója sem lesz 2022 után.

A Jobbik van a legnagyobb bajban az ellenzéki pártok közül, hiszen az elmúlt két évben több pártszakadáson is átesett, parlamenti frakciójának a harmada pedig távozott – mutatott rá Deák Dániel a Magyar Nemzetnek készített elemzésében. Ebben azt is kifejtette: a vidéki szavazóbázis elvesztése és az ellenzéki együttműködésbe való beolvadás könnyen a Jobbik végleges megszűnésével járhat 2022 után.

A Jobbik leépülésének kezdete a Vona Gábor által elindított néppártosodási stratégiára vezethető vissza, amelynek során a párt fokozatosan feladta önállóságát, és mára nyíltan együttműködik a balliberális oldallal és Gyurcsány Ferenccel. Ez vezetett a 2018-as pártszakadáshoz és ahhoz, hogy szinte minden karizmatikus és országosan is ismert politikus elhagyta a pártot – állapítja meg Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Egymillió szavazót vesztettek

A Jobbik fordulata a rendszerváltoztatás utáni magyar politikatörténet egyik leglátványosabb összeomlását eredményezte, hiszen a 2018 áprilisában még 19 százalékot kapó Jobbik 2019 májusában már csupán hat százalékot szerzett az európai parlamenti választáson, és azóta sem erősödött érdemben. Ez nagyjából egymillió szavazó elvesztését jelenti rövid időn belül, így míg a párt 2019 elején joggal mondhatta magáról, hogy az ellenzék vezető ereje, ma már a Momentum és a Demokratikus Koalíció is megelőzi őt.

A Mi Hazánk Mozgalom – amely sok szavazót elszívott a Jobbiktól – megalakulása ráadásul még egyértelműbbé tette, hogy az egykori nemzeti párt mára szakított a nemzeti oldallal, a Jobbik által egykor képviselt értékeket pedig már máshol kell keresni. Ezt erősíti a Jobbik logóváltása is, amelyből eltűnt a kettős kereszt, szimbolikusan is szakítva a korábbi, jobboldali identitással.

A balratolódás mellett szintén komoly érvágást jelent a pártnak, hogy olyan botránypolitikusok kaptak fontos szerepet, akik tovább rombolták a Jobbik társadalmi megítélését. Ilyen politikus Jakab Péter is, aki szinte kizárólag a trágár stílusával hívja fel magára a figyelmet, és a már megszűnt Együtt nevű párt utolsó elnökéhez, Juhász Péterhez hasonló akciókat hajt végre. Miután hosszú belső küzdelmeket követően 2020 januárjában Jakab Péter a Jobbik elnöke lett, tovább folytatta ezt a politikai stílust, ráadásul a konszenzusteremtés helyett tovább mélyítette a párton belüli törésvonalakat.

Ideológia nélkül

Ezt jelzi, hogy az elmúlt hónapokban ismét a Jobbik belső ügyeitől volt hangos a politikai közélet: a Jakab Péter-féle pártvezetés ezúttal Varga-Damm Andreát akarta kizárni a Jobbik parlamenti frakciójából, aki végül saját maga távozott Sneider Tamással és még egy képviselővel együtt. Mint ismert, a párt arra hivatkozva kérte vissza Varga-Damm Andrea mandátumát, hogy ajánlására a Jobbik frakciójának tagjai megszavaztak egy olyan javaslatot a titkosszolgálatok jogköreiről, amit a pártvezetés szerint nem szabadott volna. Ez azonban csupán ürügy volt Varga-Damm Andrea kizárására, hiszen a képviselőnő Jakab Péter régi ellenfele volt. Egy év elején kiszivárgott hangfelvételen a Jobbik elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy Varga-Damm Andrea, illetve a párt korábbi elnöke, Sneider Tamás szerinte nem bíznak benne, ezért belső ellenfeleinek tartja őket. Jakab Péter tehát egyszerűen nem tűri el a belső kritikát, mindenkivel igyekszik leszámolni, aki nem rokonszenves neki.

Az elmúlt időszakban a Jobbik semmilyen értékelhető dolgot nem tett le az asztalra, sem ideológiája, sem olyan politikai üzenete nincs, amellyel ki tudna kerülni szorult helyzetéből. Jól jellemzi a párt vezetésének hozzá nem értését, hogy hosszú ideig arra sem voltak képesek, hogy Jakab Pétert hivatalosan elnöknek jegyezzék be, papíron még egy hónapja is Sneider Tamás volt a párt elnöke. Mindez rendkívül kínos volt, hiszen Sneider Tamás már korábban szakított a párttal. A bejegyzéshez a Jobbik alapszabálya szerint a lemondott és a megválasztott elnök nyilatkozatára is szükség van, de Sneider Tamás akkor azt nyilatkozta, hogy ő ilyet még nem írt alá.

Inkább hátrány, mint előny

A jelenlegi folyamatok azt vetítik előre, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan a Jobbik továbbra is a belső botrányoktól lesz hangos, és mivel Jakab Péter nem egy konszenzusteremtő személy, az ellentétek valószínűleg tovább erősödnek, amelynek komoly hatása lesz a párt támogatottságára még úgy is, hogy az egykori középpárt már egyre inkább kispárti jelleget ölt.

Ráadásul egyre kevésbé lesz fontos a többi baloldali pártnak a Jobbik a 2022-es választáson. Ha be is veszik Jakab Péteréket, érdemi szerepet már nem fog képviselni ebben az ellenzéki együttműködésben, a Jobbik ugyanis elvesztette azt a korábban meghatározó vidéki bázisát, ami miatt hasznos volt a főként Budapesten erős balol­dali pártoknak. Ez könnyen jelentheti a párt megszűnését is 2022 után, hiszen a legjobb esetben is csak néhány képviselőt a parlamentbe juttató pártnak várhatóan még saját frakciója sem lesz. A jelek szerint erre számítanak a párt polgármesterei is, nem véletlen például, hogy többek között Mirkóczki Ádám sem a Jobbik színeiben politizál már, hanem független polgármesterként tevékenykedik: nagyon jól tudja, hogy a Jobbik-logó már nem előny, hanem hátrány. Amikor ebbe az állapotba jut egy párt, onnantól kezdve nincs menekvés, egyenes az út a megszűnésig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában