felesleges ellentéteket szít

2020.11.18. 19:11

Potápi: a magyarságnak mélységesen sértő Trianon évfordulójának romániai ünnepnappá nyilvánítása

Megdöbbentő és elszomorító, hogy egy világjárvány kellős közepén egy EU-s tagállam azzal van elfoglalva, hogy olyan törvényt hozzon, amely sárba tiporja a területén élő legnagyobb nemzeti közösség jogait.

A nemzetpolitikai államtitkár úgy fogalmazott: a szerdán kihirdetett romániai törvény, amelynek értelmében a trianoni békeszerződés évfordulója a jövőben hivatalos ünnepnappá válik Romániában, mélységesen sértő nemcsak az erdélyi, hanem az összmagyarságnak.

Megdöbbentő és elszomorító, hogy egy világjárvány kellős közepén egy EU-s tagállam azzal van elfoglalva, hogy olyan törvényt hozzon, amely „sárba tiporja a területén élő legnagyobb nemzeti közösség jogait”

- tudatta Potápi Árpád János.

Kiemelte: egy nemzeti közösség tagjait arra kényszeríteni, hogy megünnepeljék a saját történelmük leggyászosabb napját, nemcsak nem EU-konform, hanem egyben „óriási tiszteletlenség is” a közösség tagjaival szemben.

Ez a lépés semmi másra nem jó – tette hozzá az államtitkár -, mint felesleges ellentétek szítására az ország területén élő nemzetiségek között.

A szerdán kihirdetett jogszabály szerint ezen a napon – június 4-én – a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és ehhez az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak. A trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvényekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.

A kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában