Az "A10-es út kicsiny mártírja"

2018.06.14. 20:14

Pont kerülhet egy több mint 30 éves gyerekgyilkosság végére

A francia rendőrség őrizetbe vette annak a kislánynak a szüleit, akinek megkínzott holttestére 31 éve bukkantak az A10-es autópálya mentén Franciaország középső részén.

A hatóságokat a házaspár fiának DNS-e vezette nyomra, amelyet egy másik ügyben vizsgáltak, és amely egyezett a Párizsból Toursba vezető útvonal mellett talált tetem DNS-mintáival.

A nyomozáshoz közelálló források szerint

a 2017-ben újranyitott ügyben kedden vették őrizetbe a szülőket,

és az illetékes bíró gyilkosság miatt fog vádat emelni ellenük.

Sem a gyermek, sem a házaspár kilétét nem hozták nyilvánosságra. Utóbbiról annyit tudni, hogy mindketten a hatvanas éveikben járnak, marokkói születésűek, és hét gyermekük van. 2010 óta külön élnek.

A gyermekholttestet egy árokban találták Blois város közelében 1987. augusztus 11-én.

A hatóságok képtelenek voltak azonosítani őt, azt feltételezték, hogy halálakor négyéves lehetett.

A holttesten régóta tartó borzasztó bántalmazások nyomait találták, törött csontokat, vasaló okozta égési sérüléseket. A holttestet meg is csonkították.

Az „A10-es út kicsiny mártírjának” elnevezett lányt a suevres-i temető egy névtelen sírjába temették. Itt egy angyal nyugszik

- írták a fejfára.

A brutálisan meggyilkolt kislány angyalos sírhelye.
Fotó: Guillaume Souvant / AFP PHOTO

A rendőrség minden követ megmozgatott azonosítására. Mintegy 65 ezer iskolát kerestek fel és hatezer orvossal, ápolónővel beszéltek, hogy a gyermek nevét megtudják. A személyleírást több mint 30 országba elküldték, fényképét országszerte közzétették. A kislány 95 centiméter magas volt, göndör fekete hajjal és gesztenyebarna szemmel.

Az áttörés az ügyben akkor történt, amikor 2016-ban letartóztatták fiútestvérét egy másik erőszakos bűncselekmény miatt, és a férfi DNS-e egyezett a megölt gyermekével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában