díjakat adott át

2018.11.06. 12:24

Pogácsás: sikeres a kormány közfoglalkoztatási politikája

Minden család érezheti, hogy a boldoguláshoz szükséges a munka, a munkaerőpiacról kiszorulók pedig újra közösségben élhetik meg mindennapjaikat.

Sikeres a kormány közfoglalkoztatási politikája, mind a közfoglalkoztató önkormányzatok, mind a társadalom, mind a munkavállaló számára – jelentette ki a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Pogácsás Tibor – aki a 2018-as közfoglalkoztatási program munkaadóinak adott át díjakat – hangsúlyozta: a társadalom számára azért hasznos a program, mert azon keresztül minden család érezheti, hogy a boldoguláshoz szükséges a munka, a munkaerőpiacról kiszorulók pedig újra közösségben élhetik meg mindennapjaikat.

A programban ugyanakkor egymásra talált a kormány és az önkormányzatok szándéka is

- tette hozzá.

Az államtitkár felidézte: a 2010-es évek elején, amikor magas volt Magyarországon a munkanélküliség, az volt a cél, hogy átmeneti lehetőséget biztosítsanak a munkanélkülieknek a jövedelemszerzésre.

A kormány gazdaságpolitikai intézkedései nyomán viszont mára jelentősen nőtt a foglalkoztatás szintje, hiszen mintegy 4 420 000 ember dolgozik Magyarországon. Ennek arányában csökkent a közmunkások száma, ma már havi átlagban csupán 122 ezren dolgoznak ebben a foglalkoztatási formában országszerte – ismertette.

Ez azt jelenti – folytatta -, hogy

a gazdasági fejlődés hatására fordulat történt a munkaerőpiacon, ma már egyre nagyobb a versenyfutás a munkaerőért és már munkaerőhiánnyal kezd küzdeni a közfoglalkoztatás is.

A közfoglalkoztatás azonban, részben szociális, részben közösségépítő tevékenységként, nem kophat ki a magyar foglalkoztatási rendszerből, ugyanis mindig lesznek olyanok, akik a közösség segítségére szorulnak – mondta Pogácsás Tibor.

Az ünnepségen 73 olyan foglalkoztató, főként önkormányzat részesült elismerésben, amely példamutatóan szervezte meg a közfoglalkoztatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában