névtelen forrás

2019.04.25. 19:55

Phenjan kétmillió dolláros számlát nyújtott be Washingtonnak Otto Warmbier ápolásáért

A fiút egy poszter ellopásáért ítélték el, gyanús körülmények között halt meg 2017-ben.

Phenjan kétmillió dolláros számlát nyújtott be Washingtonnak a kómába esett, azóta elhunyt amerikai diák, Otto Warmbier „ápolásáért” 2017-ben – jelentette csütörtökön a The Washington Post.

A lap értesülései szerint a számlát még azelőtt nyújtották be az észak-koreai külügyminisztérium tisztségviselői, hogy az amerikai diákot hazaszállították az Egyesült Államokba, ahol néhány nappal később el is hunyt.

Ezt az információt eddig sem az Egyesült Államok, sem Észak-Korea tisztségviselői nem hozták nyilvánosságra, és forrásait a The Washington Post sem tárta fel.

A lap – határozottan neve elhallgatását kérő – két informátora arról számolt be, hogy a Warmbier hazaszállítására Phenjanba küldött különmegbízott Donald Trump elnök jóváhagyásával megállapodást írt alá az orvosi számlák kifizetéséről, és a számlát tovább küldték a pénzügyminisztériumba, és az kifizetetlenül ott is maradt. Mindazonáltal nem tudni, hogy az amerikai kormányzat a későbbiekben átutalta-e az összeget, vagy hogy ez a kérdés egyáltalán szóba került-e Donald Trump és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető eddigi két csúcstalálkozóján.

A Fehér Ház nem kívánta kommentálni a lap értesüléseit.

„Nem fűzünk megjegyzést túszokról szóló tárgyalásokhoz, ezek ezért voltak eddig sikeresek a jelenlegi kormányzat idején” – írta a The Washington Postnak küldött e-mailjében Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.

Otto Warmbier ohiói diák – a virginiai műegyetem hallgatója – osztálykiránduláson vett részt Észak-Koreában 2016-ban, amikor letartóztatták, mert január elsején a szálloda faláról leemelt és eltett magának egy propagandaanyagot. 2016 márciusában egy phenjani bíróságon „államellenes ellenséges cselekedetért” 15 évi kényszermunkára ítélték.

Az ítélethirdetés után a fiatalember eddig ismeretlen okból kómába esett. Ebben az állapotban 15 hónapon keresztül őrizték, és erről az Egyesült Államok tisztségviselőit sem értesítették. Erre akkor derült fény, amikor 2017 júniusában – hosszas diplomáciai egyeztetések után – az amerikai külügyminisztérium tisztségviselője egy orvos társaságában megérkezett az észak-koreai fővárosba, és elvitték őket abba a kórházba, ahol külföldieket kezelnek.

Otto Warmbiert hazaszállították, ahol néhány napon belül elhunyt. Az orvosi vélemény szerint agykárosodásai voltak.

Donald Trump elnököt az idén februárban Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartott csúcstalálkozóján Vietnamban megkérdezték az újságírók a Warmbier-esetről, mire az elnök azt válaszolta: szerinte Kim Dzsong Un nem tudott az amerikai diák ügyéről.

„Ő azt mondta nekem, hogy nem tudott róla, én pedig elhiszem ezt neki”

- fogalmazott Trump Hanoiban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában