megelőzés

2018.02.14. 05:48

A pénzmosásról tárgyalt Kuba az USA-val

Kubai küldöttség tárgyalt az Egyesült Államokban a pénzmosás elleni harcról – adta hírül kedden a kubai külügyminisztérium.

Ez volt a második eset, hogy a két ország a témáról egyeztetett. Először 2016 májusában ültek asztalhoz Havannában, és megállapodtak abban, hogy kétoldalú „eszközökkel” működnek együtt a pénzmosás megelőzésében, leleplezésében.

A mostani, washingtoni találkozón értékelték az eddigi eredményeket, tapasztalatokat, és meghatározták, hogy melyek legyenek a következő lépések. Ezek között szerepel technikai tanácskozások rendszeres összehívása és összehangolt akciók tervezése.

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésekor, tavaly januárban közölte, hogy visszafordítja azt a közeledési folyamatot, melyet az elődje, Barack Obama kezdett Kubával fél évszázadnyi ellenséges viszony után. A kapcsolatok gyengültek is azóta, ám a számítógépes bűnmegelőzés, a terrorizmus, a bűnüldözés és a talajerózió témáiban továbbra is rendszeresek a tárgyalások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában