szolgálat

2018.06.09. 09:23

Papszenteléseket tartanak országszerte

25 pappal és 35 diakónussal gazdagodik a Magyar Katolikus Egyház júniusban.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában ma délelőtt fél 11-kor kezdődő szentmise keretében három papot és hat diakónust szentel – közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense.

A papság, vagyis egyházi rend a hét szentség egyike. Három fokozata van: a diakonátus (vagy más néven szerpapság), az áldozópapság és a püspökség. A diakónusok temethetnek, eskethetnek, keresztelhetnek és igét hirdethetnek, a papok pedig ezeken túl misézhetnek, gyóntathatnak és feladhatják a betegek kenetét is.

A leendő papokat a szeminárium utolsó évében diakónussá szentelik, majd általában egy év szolgálat után részesülnek az áldozópapság szentségében.

Rajtuk kívül – a II. vatikáni zsinat óta ismét – léteznek úgynevezett állandó diakónusok, akikből nem lesz áldozópap. Többnyire az ő feladatuk a peremen lévők segítése: ők szolgálnak a börtönökben, kórházakban, a szegények és az úton lévők – zarándokok, menekültek – között. Az állandó diakónusok lehetnek családos férfiak, ebben az estben csak 35. életévük betöltése után szentelhetők fel.

A szentelés szertartása során a jelöltek ígéretet tesznek, hogy szolgálatukat Istennek tetsző módon fogják végezni, ünnepélyesen engedelmességet fogadnak a püspöküknek, majd a földre borulnak a teljes önátadás jeleként. A püspök ezután a fejükre teszi a kezét, átadva ezzel a papi hatalmat. Ezt követi a főpásztor szentelési imádsága.

A szentelési liturgiához hozzátartozik, hogy a püspök átadja az újonnan felszentelt diakónusoknak az evangéliumos könyvet, a papoknak pedig a szentmise ünneplésére előkészített kenyeret és bort.

Az újonnan felszentelt papok a szentmise további részében a püspökkel együtt miséznek. Az első újmisés áldást az új papok püspöküknek adják a szentmise végén, első miséjüket pedig általában azon a településen mutatják be, ahonnan származnak.

Magyarországon a római katolikus egyház 2016-os statisztikai évkönyve, az Annuarium Statisticum Ecclesiae szerint 2112 pap szolgál, 1730 egyházmegyés és 382 szerzetes pap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában