Ország-világ

10 éve
Mexikóváros - Mexikóban kezd visszatérni az élet a normális kerékvágásba: a hatóságok megszüntették az új típusú influenza terjedése miatt elrendelt korlátozások jelentős részét, s így szerdán újra kinyitottak az éttermek, a boltok.
10 éve
Koppenhága - Nem arzénmérgezésben, nem is gyomorrákban, hanem veseelégtelenségben halt meg I. Napóleon francia császár - állítja egy nyugalmazott dán orvos, elismert urológus.
10 éve
London - Egyre több brit nő vedel mértéktelenül, a gyerekek és fiatalok között ugyan kevesebben fogyasztanak alkoholt, ám akik isznak, azok sokat - derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményeit szerdán hozták nyilvánosságra a szigetországban.
10 éve
DH - Bár még előttünk a strandszezon, a tervezők és a gyártók már 2010 telének divatját is megalkották. A ruhaipar munkatársai mindig egy-másfél évre előre dolgoznak, hiszen az öltözékeket és a kiegészítőket meg kell tervezni, az alapanyagot a lehetőleg alacsony bérrel dolgozó helyszínekre szállítani, majd elirányítani a világ minden táján lévő áruházakba - ahogyan ez ma a terjeszkedésre törekvő nagy textilipari cégeknél szokás.
10 éve
DH - Tilos rágyújtani szerdától Horvátországban a zárt légterű nyilvános helyeken. Az uniós csatlakozási folyamat részeként bevezetett törvény 1000 kuna (38 ezer forint) bírsággal rendeli büntetni a tilosban dohányzókat. A szabálysértést eltűrő helyek tulajdonosai 500-tól 1000 kunáig terjedő bírságot kaphatnak.
10 éve
Deridder/McMinnville - Ittas vezetés miatti bírósági tárgyalása után pár órával ismét ittasan vezetett egy férfi az Egyesült Államokban.
szponzorált tartalom
Több mint ezerkétszáz pályázat érkezett az MVM okosbútor-pályázatára
Isten hozott!
Gólyahír – újabb csöppségekkel gazdagodtunk
bajnokok ligája / 26 perce
Kulcsemberek nélkül utazott a City Zágrábba
Sergio Agüero, David Silva és John Stones sem tartott a csapattal Horvátországba, ahol a Manchester City a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek szerdai zárónapján a Dinamo vendégeként lép pályára.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENCZI GYÖRGYNÉ 96 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 12-én 10 órakor lesz a nagykarácsonyi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik CSIZMADIA SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Elmondhatatlan fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága kislányunk, egyetlen kishúgom CSAVAJDA ÁGIKA nagyon hosszantartó, hősként viselt betegség után, végleg megpihent. Végső búcsút 2019. december 12-én 13 órakor veszünk tőle a dunaújvárosi temetőben, egy szál fehér virággal. Vigasztalhatatlan családja
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk ZSOLDOS LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sírjára virágot tettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk NÁDASI GÁBORNÉ Hermann Ida halálának 2. évfordulóján. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám SZABÓ BÉLÁNÉ Esztike Dunaújváros, Bocskai u. 2/c 1/2 sz. alatti (volt pálhalmai) lakos 94 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 13-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Gyászoló fia
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYURICZA JÁNOS szabadegyházai lakos 54 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 12-én 13 órakor lesz a velencei temető szóróparcellájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSIZMADIA SÁNDOR 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. decemer 7-én, szombaton 15 órakor lesz a mezőfalvi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÉNYEI JÓZSEFNÉ 74 éves korábna elhunyt. Temetése 2019. december 13-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Búcsúztatója a rendezvényteremben lesz megtartva. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik LIESZKOVSZKY JÓZSEFET utolsó útjára kísérték, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik LÁNG TIVADAR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS KLÁRA 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 6-án 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk a barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal, hogy ROZSOS JÁNOSNÉ (szül.: Szeberényi Rozália) 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 5-én 11.30-kor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAHOCSA EMIL 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 3-án, kedden 12 órakor lesz a rácalmási katolikus temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, horgásztársaknak, akik PAPP ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSOLDOS LÁSZLÓ 72 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 5-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok..." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk ENDRÉSZ JULIANNA életének 74. évében örökre megpihent. Temetése 2019. december 7-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy EGRI SÁNDOR 78 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. december 4-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamám, anyósom HAMBUCH JÁNOSNÉ született Rátkai Veronika életének 80. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. december 5-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemtőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik BUZÁSI JÁNOSNÉ sz. Lénárt Erzsébet búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot tettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Régészeti krimi / 37 perce
Elérhetők az Árpád-ház genealógiáját feltáró kutatás eredményei (videó)
energiatakarékos / 57 perce
Miguel, az angolna világítja a karácsonyfát (videó)
Okos gyógyítás / 1 órája
A mesterséges intelligenciának óriási szerepe lehet a szűrővizsgálatokban
1 órája
Kihirdették a MOME építészeti fotópályázatának eredményét
advent / 1 órája
Fény és vásár
Török Tímea
Hivatalos / 1 órája
A magyar lett a legjobb adventi vásár