tüntetések

2019.10.25. 16:49

Összetűzések törtek ki Libanonban a tüntetők és a Hezbollah hívei között

A polgári engedetlenségi mozgalom annak ellenére folytatódik, hogy a kormány hétfőn reformintézkedéseket jelentett be és több miniszter is lemondott.

Összetűzések törtek ki pénteken Bejrút központjában a politikai elit távozását követelő tüntetők és a Hezbollah síita fegyveres párt hívei között.

A pénteki összecsapásokban többen könnyen megsérültek, a rohamrendőrséget vonultatták fel a két tábor szétválasztására. Hasonló összecsapások voltak csütörtök este is a főváros központjában.

A Hezbollah-hívek haragját az váltotta ki, hogy a tüntetők a vezetőjüket, Haszan Naszrallahot is a korrupt politikusok között emlegették.

Maga Naszrallah délutáni beszédében arra figyelmeztetett, hogy az országszerte folyó tüntetések káoszba, összeomlásba és polgárháborúba taszíthatják az országot.

„Nem fogadjuk el az elnöki hivatal bukását, sem a kormány lemondását, sem pedig ilyen körülmények között az előrehozott választásokat” – mondta Naszrallah.

Naszrallah szerint a korrupció elleni népharagot kifejező tüntetések elvesztették spontán jellegüket, és egyes korrupt politikusok szítják és pénzelik őket.

Pénteken, egy nappal azután, hogy Michel Aun elnök beszédet mondott, amelyben készségét hangoztatta a párbeszédre, immár kilencedik napja tartottak a tüntetések közel-keleti országban. A gyakorlatilag a polgárháború (1975-1990) óta hatalmon lévő teljes politikai elit – közöttük Naszrallah – távozását követelő tiltakozók több tucatnyi új úttorlaszt emeltek, a Bejrút nyugati és keleti részét összekötő autópályán sátrakat állítottak.

A polgári engedetlenségi mozgalom annak ellenére folytatódik, hogy a kormány hétfőn reformintézkedéseket jelentett be és több miniszter is lemondott.

„Mindaddig itt maradunk, amíg a rendszer meg nem bukik. Nincs más választásunk, a nép éhezik” – mondta az egyik tüntető, a 30 éves Iszam, aki bankok, az iskolák és az egyetemek elhúzódó zárva tartása ellenére eltökélt a tiltakozás mellett.

A hadsereg közleményben bírálta „az egyes nem helyénvaló és törvénytelen lépéseket”, és felszólította a tiltakozókat a „szabad közlekedéshez való jog tiszteletben tartására.

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet felszólította a libanoni hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent ”a tüntetők jogainak, így a legitim útlezárásoknak a tiszteletben tartására„.

Libanon a világ egyik legjobban eladósodott országa, az államadósság a bruttó hazai össztermék 150 százalékát teszi ki.

A gazdasági megszorítások és a korrupció ellen már több mint egy hete tüntetnek az arab országban, a demonstrációkat sokan máris az elmúlt 15 év legsúlyosabb megmozdulásainak tartják. A tiltakozók annak ellenére kitartanak, hogy szombaton lemondott a Libanoni Erők nevű keresztény párt négy minisztere, illetve a hét elején Bejrút reformintézkedéseket is bejelentett.

A tiltakozóknál az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy a kormány adót akart kivetni a Whatsappon keresztül indított hívásokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában