Járvány

2020.07.15. 12:16

Ősszel már csaknem 500 helyszínen kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök

Szeptemberben 491 állami fenntartású köznevelési és szakképzési intézményben kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán.

Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre;

feladata azon intézmények belső rendjének fenntartása, amelyekben erre leginkább szükség van

- áll a közleményben.

A tárca tájékoztatása szerint az állami intézményfenntartók felmérése és

az intézményvezetők kérése alapján 288 köznevelési és 203 szakképzési intézményben indul iskolaőrség.

Az intézményi kör a későbbiekben változhat, előfordulhat, hogy egy intézményben egy idő után okafogyottá válik az iskolaőr jelenléte, míg más iskola – amennyiben kéri – bekerülhet az iskolaőrség által érintett intézményi körbe – tudatták.

Az Országgyűlés július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek parlamenti vitájában minden párt egyetértett abban, hogy nincs helye az iskolában semmiféle erőszaknak, sem a diákok között, sem a pedagógusok és a diákok között.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában