Összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel Hongkongban

A demonstrálók kedd éjszaka kezdtek gyülekezni a törvényhozói testület épülete körül, hogy ellehetetlenítsék a szerda délelőttre tervezett ülést, melyen a törvényhozók az új kiadatási törvénytervezetről tárgyaltak volna.

Összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel Hongkongban, miután az új kiadatási törvény tervezete ellen tiltakozók többször nekinyomultak a kordonoknak, melyek mögött rendőrsorfal állt fel a kormányzati épületek védelmére – írta szerdán a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap.

A rendőrök előbb paprikasprayt vetettek be a felbőszült tüntetőkkel szemben, akik arcmaszkokkal és esernyőkkel védekeztek a maró anyag ellen.

A rendőrök táblákon figyelmeztették a demonstrálókat, hogy amennyiben előrenyomulnak, erőszakot fognak alkalmazni velük szemben – jelentette a SCMP.

A paprikaspray azonban nem tántorította el a tiltakozókat, akik rövid hátrálás után újra és újra nekifeszültek a barikádoknak. A tömegből néhányan meg is dobálták a rendőröket.

A rendőrség nem sokkal később több alkalommal könnygázt és vízágyúkat is bevetett, ezalatt pedig már a törvényhozókat sem engedték be a kormányzati épületekbe. A lépést azzal indokolták, hogy a békés demonstráció zavargássá alakult.

Miután néhány tüntető bejutott a kormányzati komplexum egyik épületébe, a rohamrendőrök ott is könnygázt, illetve füstbombákat alkalmaztak.

Az összecsapások jelenleg is zajlanak, a helyszínen készült felvételeken látható, hogy többen megsérültek, de a tömeg még így is kitart, újra és újra előrenyomul.

A hongkongi törvényhozás a blokád miatt kénytelen volt elnapolni az ülést, de nem vették le a napirendről a javasolt törvénymódosítást, amelyet a kormányzat június 20. előtt el akar fogadtatni.

A demonstrálók – zömében húszas éveik elején járó fiatalok – rövid ebédszünet után visszatértek az utcákra, mert el akarják érni, hogy a kormányzat tegyen le a törvénytervezetről.

Az új kiadatási törvényt sokan amiatt támadják, mert lehetővé tenné, hogy Hongkong szökevényeket – köztük esetleg politikai menekülteket – adjon ki Kínának, Peking ráadásul régebbi ügyekben is kérelmezhetné egyesek kiadatását. A javaslat ellenzői megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességességét és átláthatóságát.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státust élvező Hongkong az „egy ország, két rendszer” elv alapján autonómiát élvez azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Sok hongkonginak azonban nem tetszik, hogy Peking fokozatosan egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, és igyekszik növelni befolyását.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
Látványos show
Világelsők lehetünk kutyatáncban (videó)
vádemelés / 31 perce
Bűnügyi felügyelet alatt lopott
A Fejér Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője, Palkovitsné dr. Kész Anikó az alábbi tájékoztatást juttatta el szerkesztőségünknek:
Gyász
"Egész életeden át szívesen dolgozva szerényen éltél, Most bánatot ránk hagyva csendesen elmentél. Örök álom zárta le a Te drága szemed, Megpihenni tért két dolgos kezed." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagyanyánk, dédmamánk CS. NAGY JÓZSEFNÉ szül. Tóth Irén 88 éves korában elhunyt. Drága halottunktól 2020. július 4-én, szombaton 17 órakor búcsúzunk a nagyvenyimi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOLDOG JÁNOS szobafestő-mázoló 75 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló felesége
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OROSZ ROZÁLIA 60 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 6-án 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi kompkikötőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudtjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁLMÁN KATALIN életének 67. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 4-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi kompkikötőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy REINITZ ZOLTÁNNÉ 83 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 30-án 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
GRÁCZER FERENCNÉT, mindenki Babi nénijét, a dánieltelepi iskola volt igazgatóját 86 év után az angyalok ölelik…. A gyászoló család
"Némán elkísérnéd a felhőkön át, De az ég kapuját nem lépheted át. Engedd el, mennie kell, Hiszen Ő a földnél jobbat érdemel. Most nem éred el, De majd újra átölel, ha eljő a perc." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÓSCH GYÖRGY 47 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Végső búcsúztatója 2020. július 3-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOSSZÚ JÓZSEF (a Dunaújvárosi Építők tekecsapatának volt sportolója) életének 72. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. június 29-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi kompkikötőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KEMÉNY ILLÉS életének 66. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. június 30-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁNGINÉ TÜNDE hosszan tartó betegség után 57 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 10-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik HEFFLER TIBORNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. CSONTOS PÁLNÉ szül.: Póda Ibolya 76 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 26-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog. De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VERES-KOVÁCS PÁLNÉ (szül.: Halla Erzsébet) 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 25-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZOKOLAI FERENCNÉ 72 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 25-én 13 órakor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZOKOLAI FERENCNÉ 72 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 25-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló cslád
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VERES-KOVÁCS PÁLNÉ (szül.: Halla Erzsébet) 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 25-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OLÁH KÁROLYNÉ 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 19-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEFFLER TIBORNÉ 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 19-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
„Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani…” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJDU FERENCNÉ Magdi néni életének 86. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. június 19-én 13 órakor lesz a Krisztus király templom altemplomában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ISZTIMÉRY RÓZA 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 23-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi római katolikus altemplomban. A gyászoló család
la liga / 31 perce
Kőkemény meccs elé néz a Barca és a Real
máv / 49 perce
Elindult a nemzetközi vonatjegyek online értékesítése
Hazai csodaszer / 1 órája
Hidratál és méregtelenít is a kajszibarack
Memoár / 1 órája
Mozgalmas élete első 25 évéről vall Lenny Kravitz
Élen a diplomások / 1 órája
A hazai internetezők hetven százaléka online vásárol
megbeszélés / 1 órája
Szijjártó Péter: a magyar és a szlovén gazdaság sikere szorosan összefügg (videó)